Alrovatok
Tanácsadó Szolgálat - ingyenes segítség rákbetegeknek (x)
Amikor valakiről kiderül, hogy daganatos beteg, az első reakciója általában a teljes lelki elbizonytalanodás. Sokat jelent ilyenkor, ha nem egyedül kell megbirkóznia ezzel a teherrel, hiszen mellette vannak a családtagok, barátok és kollégák.
Óriási elismerés a pécsi rákkutatóknak
A magyar rákkutatás eredményeinek nemzetközi szintű szakmai elismeréseként az International Journal of Cancer folyóirat 2013. márciusi számában megjelentette a Dr. Kulcsár Gyula és munkatársai által elért legújabb kutatási eredmények összefoglalóját.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.