Sörhas, kappanháj, úszógumi: bélrák fenyegeti az elhízottakat?

A hasüregben lerakódott zsigeri zsír növeli a bélrák kockázatát - derül ki a Cancer Prevention Research című szakfolyóiratban publikált friss kutatási eredményekből.

"Eddig szkepticizmus övezte a feltételezést, miszerint az elhízás önmagában olyan tényező, mely növeli a rák kialakulásának veszélyét, hiszen a hozzá vezető szokásokat, például a rossz táplálkozást és az ülő életmódot tették felelőssé" - magyarázta Derek M. Huffman professzor, a bélrák között" - tette hozzá a kutató.

Korábbi eredményekből már kiderült, hogy az elhízás több ráktípus kialakulásának veszélyét is növeli. Huffman professzor és kollégái azt vizsgálták, hogy a zsigeri zsír eltávolítása megvédi-e a bélrákra genetikailag hajlamos egereket a tumorok kifejlődésétől.

Az egérkísérletekről

testtömeg-indexét (BMI)! A kísérleti állatokat három csoportra osztották. Az elsőbe olyan egerek kerültek, akik álműtéten estek át, majd a megfigyelt időintervallumban annyit ettek, amennyit akartak, így végül elhíztak. A másodikban ugyancsak korlátlanul lehetett táplálkozni, de végül a rágcsálók hasüregéből sebészi úton eltávolították a zsírt. A harmadik csoport egerei ugyancsak álműtéten estek át, de a többiek által elfogyasztott kalóriamennyiség háromötödét vihették be a szervezetükbe.

"Az álműtéten átesett elhízott egereknél alakult ki a legtöbb hasi zsír és a legtöbb béldaganat is, illetve az ő túlélési mutatójuk volt a legkedvezőtlenebb. Azon állatok, akiknél operációval vagy diétával csökkentettük a zsigeri zsír mennyiségét, kisebb számban produkáltak bélrákos megbetegedést. A különbség különösen nyilvánvaló volt annál a csoportnál, ahol sebészi úton távolítottuk el a zsírt, hiszen az abba tartozók továbbra is elhízottak maradtak, ám kevés zsigeri zsírral" - mondta Huffman professzor.

A kutatók nemek szerint tovább osztották a csoportokat. Nőstény egereknél a zsíreltávolító műtét szoros összefüggésben volt a béldaganatok kialakulásának ritkulásával, ám a diétáról ez nem mondható el. A hímeknél pedig fordított helyzet állt elő: a kalóriamennyiség szigorítása volt hatással a béltumorokra, míg az operáció nem. "Ez arra enged következtetni, hogy a nemek között különbség mutatkozik a zsigeri zsír és a tápanyagok kölcsönhatásában. Eredményeink hangsúlyozzák, hogy milyen fontos a hasi zsírpárnáktól történő megszabadulás" - tette hozzá a kutató.

Huffman professzor megjegyezte, hogy további vizsgálatok szükségesek a háttérfolyamatok feltárására, illetve annak meghatározására, hogy a zsigeri zsír és a táplálkozás külön-külön miként hat a tumor kialakulására és fejlődésére. Az is kérdéses, milyen súlyvesztési stratégiák a leghatékonyabbak a bélrák kockázatának csökkentése céljából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.