Elpusztítja a bélrákos sejteket a szőlőmag-kivonat

Minél előrehaladottabb stádiumban vannak a bél rákos sejtjei, a szőlőmagból készült kivonat annál inkább képes korlátozni a további növekedésüket, illetve elpusztítani őket. Ráadásul a hatóanyag nem károsítja az egészséges szöveteket.

"Jó ideje tudjuk, hogy a szőlőmag-kivonat bioaktív összetevői többféle ráktípus ellen is bevethetők. Ez a tanulmány bizonyítja, hogy ugyanaz a mutáció, ami a kezelésekkel szemben ellenállóvá és áttétre hajlamossá tesz a bélrákot, sérülékennyé változtatja a ülő életmód és a szűrővizsgálatok elmulasztása révén a betegek 60 százalékánál előrehaladott stádiumban kerül diagnosztizálásra a bélrák. "A szelektíven célzott terápia áttörést hozhat a klinikai gyakorlatban" - hangsúlyozta Derry.

A kutatócsoport olyan sejtvariánsokkal kísérletezett, amelyek a betegség különböző fázisainak feleltek meg. Míg lényegesen több kemoterápiás kezelés kellett egy IV. stádiumban lévő rákos sejt elpusztításához, mint egy II. stádiumú esetén, szőlőmag-kivonattal éppen ennek fordítottját lehetett tapasztalni. "Fele olyan erős koncentrációjú szőlőmag-kivonat kellett sejtnövekedés visszaszorításához, illetve 50 százalékuk elpusztításához IV. fázisban, mint a másodikban" - ismertette az adatokat a doktori iskola növendéke.

Fény derült arra is, hogy a szőlőmag-kivonat valószínűleg képes célzottan fellépni az előrehaladott ráksejtek ellen: amikor azokat antioxidánsokkal kezelték, a szőlőmag-kivonat miatti sejthalál aránya megfordult, így Derry és kollégái arra következtetnek, hogy a bioaktív anyag oxidatív stresszen keresztül célozza meg a tumort, programozott sejthalált, azaz apoptózist előidézve.

"A bélráknak akár 11 000-féle genetikai mutációja lehet, ami megkülönbözteti az egészséges sejtek DNS-étől. A hagyományos kemoterápia csak egy bizonyos változatot képes célozni, ám ugyanannál a betegnél több is megjelenhet. A rákos sejtek alkalmazkodnak a körülményekhez, így ellenállóvá válnak a kemoterápiával szemben. A szőlőmag-kivonat azonban képes egyszerre többféle mutációt támadni. Minél több mutáció van jelen, a bioaktív összetevő annál hatékonyabb" - magyarázta Derry.

A Coloradói Egyetem laboratóriumában folytatódnak a kísérletek arra vonatkozóan, hogy lehetséges-e olyan szőlőmag-kivonat tartalmú étrend-kiegészítőt kifejleszteni, mely segíthet a rák gyógyításában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.