Alrovatok
A tanuláshoz soha nem lehetünk öregek
A mai napig tartja magát a nézet, hogy a gyerekek sokkal könnyebben tanulnak, mint a felnőttek vagy pláne az idősebb emberek, ezzel párhuzamosan pedig az a meggyőződés, hogy idősebb korban jobb, ha inkább bele sem kezdünk valamilyen nehezebben megtanulhatónak tűnő tudásanyag elsajátításába.
Mit jelent ma nőnek lenni?
Miután kipattanunk az ágyból, fél kézzel már a kávéfőzőt indítjuk, másikkal kenjük is a reggeli szendvicseket a gyerekeknek, majd nagyjából tíz perc alatt sebtében összekapjuk magunkat, és rohanunk az óvodába, iskolába, végül pedig természetesen a munkahelyünkre. Egy 21. századi nőnek az élet minden területén helyt kell állnia - de a tengernyi feladatunk között jut időnk saját magunkkal is foglalkozni?
Új magyar felfedezés a rákgyógyításban
A vörösvérsejtek felszínén található egyik transzportfehérje új változatára bukkantak az MTA-TTK Enzimológiai Intézet és az Országos Reumatológia és Fizioterápiás Intézet kutatói, akiknek felfedezése a rák és a köszvény kezelésében is új eredményeket hozhat.
"7 évig küzdött petefészekrákkal"
Egyedülálló művészfilmmel kampányol a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. Európa 100 másik betegszervezetével együtt május 8-án jelenteti meg a berlini modell, Nancy Dietze részvételével készült kisfilmet. Nancy közel hét éven át küzdött a petefészekrákkal, a kisfilm az ő hagyatékaként hívja fel a figyelmet a korai diagnózis és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.
A munkahelyünk tehet rákossá
Az Európai Bizottság öt rákkeltő vegyi anyag használatának korlátozására tett javaslatot a munkavégzéssel összefüggő rákos megbetegedések és más egészségügyi problémák elleni küzdelem jegyében, hogy a munkaadók nagyobb fokú védelmet biztosítsanak a munkavállalóik számára.
Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.