Biológiai drónokkal támadnak a rákos sejtek

"Biológiai drónok" kibocsátásával segítik legyőzni az immunrendszert a rákos sejtek - állapították meg a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban amerikai és kínai kutatók.

Ezek a biológiai drónok a vérben cirkuláló exoszómák, kicsiny vezikilulomok, amelyek fel vannak fegyverkezve a PD-L1 fehérjével és kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetőségei lennének arra, hogy elérjék a daganatot és megkezdjék harcukat.

Immunrendszerünk fontos titkai Az emberi szervezet meglehetősen jól kiépített védelmi rendszert üzemeltet, hogy távol tartsa vagy elpusztítsa az olyan mikroorganizmusokat vagy rendellenesen működő sejteket, amelyek kárt tehetnének benne. De hogyan is működik ez valójában ?

Így nyomják el az immunrendszert a daganatos sejtek

A Pennsylvaniai, a Texasi és a Vuhani Egyetem kutatói tanulmányukban az áttétes melanomára összpontosítottak elsősorban, de azt találták, hogy a mell- és a tüdődaganat is bocsát ki PD-L1 fehérjét szállító exoszómát. A kutatás eredménye paradigmaváltást hoz annak megértésében, hogy a daganatos sejtek hogyan nyomják el az immunrendszert, illetve új utat tár fel annak megállapítására, hogy mely rákos betegek képesek reagálni a PD1-ellenes terápiára, amely feléleszti az immunrendszer képességét a daganat elleni harcra. A felfedezés egyben új terápiák hatékonyságának fejlesztését is lehetővé teszi.

Kiderült, biológiai drónokat vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer ellen, rák immunrendszer melanóma daganatok rákos megbetegedések
Kiderült, biológiai drónokat vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer ellen

Az exoszómákat mások között a tumorsejtek termelik, és a sejtközi kommunikációban játszanak szerepet. Képesek az örökítőanyagok, mRNS, a miRNS, valamint a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között, érintkezéskor akár át is programozhatják a fogadó sejteket. A PD1 elleni terápia megakadályozza a kölcsönhatást a T-sejteken lévő PD-1 fehérje és a tumorsejteken lévő megfelelője, a PD-L1 molekula között, új erőt adva a T-sejteknek, lehetővé téve, hogy kifejtsék tumorgyilkos hatásukat.

"Az immunterápia életmentő sok áttétes melanomában szenvedő beteg számára, de a betegek mintegy 70 százaléka nem reagál a kezelésre. Ezek költséges terápiák, és mérgező mellékhatásuk van, ezért nagyon segítség, ha tudjuk, melyik beteg fog reagálni rá" - mondta Guo Wei, a Pennsylvaniai Egyetem professzora. Egy ilyen biomarker azonosítása a vérben segíthet ennek korai megállapításában, és később annak figyelését is segíti, hogyan hat a kezelés - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.