Jön a nemzeti rákellenes program

Az Országos Onkológiai Intézet ígérete szerint július 30-án, azaz a mai napon fog elkészülni végleges formájában a nemzeti rákellenes program.

Az OOI azt írta: az elmúlt időszakban a még nem véglegesített programról félrevezető, hamis állítások jelentek meg a sajtóban. Az intézet a közleményben tételesen cáfolta ezeket, köztük azt is, hogy a program "nem foglalkozik túl sokat" az elsődleges megelőzéssel. Kiemelték, hogy a dokumentum külön fejezetben, hat oldalon tárgyalja az elsődleges megelőzés kérdéseit és a megelőzéssel kapcsolatos teendőket, részletesen kitér a dohányzás és az alkoholfogyasztás elleni küzdelem, valamint a táplálkozási szokások megváltoztatásának fontosságára, valamint a humán papilloma vírus ( HPV ) elleni oltás fiúgyermekekre való kiterjesztésére.

A program külön hangsúlyt helyez az Európai Rákellenes Kódexben szereplő, a rák kialakulásának kockázatát csökkentő intézkedések erőteljes társadalmi kommunikációjára és megvalósítására. Külön is szorgalmazza a dohányzás és alkoholfogyasztás elleni küzdelem erősítését tájékoztató anyagokkal, a leszokást segítő programokkal, a betegszervezetek bevonásával és médiakampány segítségével - ismertették.

Nemzeti rákellenes programot készítenek
Nemzeti rákellenes programot készítenek

Az intézet közölte: a program alapján elkészített akcióterv első pontja teljes egészében a primer prevenció kérdéseivel foglalkozik. Emellett az aktualizált anyag egyik fő célkitűzése az onkológiai diagnosztika és terápia további centralizációja: a daganat gyanújának első felmerülésekor soron kívül előírnák a daganatos betegek legalább megyei onkológiai központba irányítását. Ennek révén a betegség gyanújától a diagnózisig és a megfelelő terápiás terv felállításáig eltelő idő maximálisan 2 hétre rövidülne.

Kitértek arra is: a statisztikai adatok szerint az 1950-es évektől 1990-ig folyamatosan és meredeken emelkedett a magyarországi daganatos halálozások száma. Ez a folyamat 1992 után - a gyakoriság változatlan emelkedése mellett - jelentősen lassult, majd 2001 óta megállt, illetve kisebb mértékű csökkenést mutat. 2001-ben az újonnan diagnosztizált daganatos betegek halálozási aránya 46 százalék volt, míg 2015-ben 35 százalékra mérséklődött. A halálozási arány 11 százalékos csökkenése 80 ezer haláleset elkerülését jelenti - írta az OOI, hozzátéve: ez nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredmény.

Magyarország a ráklista élén Évente 1,3 millióan halnak meg az Európai Unió tagországaiban valamilyen daganatos betegségben. Az ilyen megbetegedés miatti halálozási ráta Magyarországon, Horvátországban és Szlovákiában a legmagasabb. Részletek !

Miután az elmúlt 25 évben sikerült megállítani a daganatos elhalálozások számának emelkedését, az új program célkitűzése a daganatos halálozás 10 százalékos csökkentése 2030-ig - tették hozzá.

A miniszter szakmai javaslatai szerint felújított program 105 oldalon tartalmazza a rákellenes küzdelem minden elemét a megelőzésen, a szűréseken, a diagnosztikus, terápiás és rehabilitációs lehetőségeken túl a társadalmi szervezetek és a felvilágosítás, oktatás feladatával bezárólag - áll az OOI közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!