Új szer gyógyíthatja a hasnyálmirigyrákot

Tudósok olyan úgy gyógyszeren kísérleteznek, mely jó eséllyel gyógymódot jelenthetne a hasnyálmirigyrákos betegeknek.

A Barts Cancer Institute és a King's College London kutatói által végzett állatkísérletek eddig nagyon ígéretesnek bizonyultak: a hasnyálmirigyrákos egerek meggyógyultak, miután beadták nekik a szert, amely a szervezet immunsejtjeit használja a tumor legyőzéséhez.

Sokan hisznek a legelképesztőbb rákmítoszokban - részletek !

Nick Lemoine professzor így nyilatkozott az eredményről: "Jó eredmény értünk el állatkísérletekben, és bár még korai ebből messzemenő következtetéseket levonni, lehetséges, hogy egy új, sokat ígérő terápiát fejleszthetünk ki." Majd azt is hozzátette, hogy bár az eredményüket korai lenne még áttörésnek nevezni, nagyon reméli, hogy 2020-ig a humán kísérletek is elkezdődhetnek, és azokkal is hasonló eredményt érnek majd el.

Új terápián dolgoznak
Új terápián dolgoznak

A hasnyálmirigyrák egyébként az összes tumoros betegséget tekintve ritka, a rákok 2-3 százalékát adja. És bár nem gyakori, az egyik legkedvezőtlenebb kimenetelű rosszindulatú daganat: a diagnózis felállítását követően általában a betegeknek kevesebb mint 5%-a él öt évnél tovább. Többek között a hasnyálmirigydaganat vitte el a két ismert színészt, Alan Rickmant és Patrick Swayze-t, valamint az Apple-alapító Steve Jobst is.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!