Alrovatok
A daganatok harmada megelőzhető lenne
Világszerte több mint 10 millióan halnak meg évente a rák valamely típusában - derült ki a Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) legfrissebb, 2018-as adataiból. Ez a szám viszont a népesség növekedésével és elöregedésével együtt folyamatosan nő: 2040-re már évi 29 millió új daganatos esetet jósol a szervezet.
Egyre több a rákos Európában
Növekszik az Európai Unióban és más fejlett nyugat-európai országokban a daganatos megbetegedések száma. A rák jelenleg az összes halálozás 26 százalékáért felelős - állapította meg az európai rákhelyzetről közzétett friss jelentésében a Svéd Egészségközgazdasági Intézet (IHE).
Van remény a rákos áttétek leküzdésére
Az S100 kalciumion-kötő fehérjecsalád tagjainak megismerését és működésük megértését tűzték ki célul az ELTE fehérjekutatói. Eredményeik segítenek tisztázni ezen fehérjék szerepét a krónikus gyulladások és daganatos áttétek kialakulásában, valamint új utakat nyitnak meg a melanoma, a reumás artritisz vagy a szöveti fibrózisok felismerésében és kezelésében.
Egyre többen élik túl a rákot (2)
Az Egyesült Államokban 1991 óta évente mintegy 1,5 százalékkal csökkent a rákbetegek halálozási aránya. A legutóbbi vizsgált évben azonban még ezt is meghaladó mértékben, 2,2 százalékkal csökkent a halálozási ráta - közölte az Amerikai Rákellenes Társaság.
Áttörés a prosztatarák diagnosztizálásában
A rosszindulatú daganatok közül a tüdőrák után prosztatarákban hal meg a legtöbb férfi Magyarországon - pedig ha időben felismerik, jók a gyógyulási esélyek. Éppen ezért jelenthet mérföldkövet az az új eljárás, amellyel könnyen kiszűrhetik a betegséget.
Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.