A dinoszauruszok is szenvedhettek rákban

Agresszív csontrákja lehetett egy centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban. Ez az első ismert dinoszaurusz, amely rosszindulatú rákban szenvedett.

Feltárásakor rosszul gyógyult törésnek tartották az állat erőteljesen eldeformálódott lábcsontját. Az új vizsgálatok szerint azonban a deformálódás az oszteoszarkóma, egy agresszív csontrák egyik jele. A tudósok nagy felbontású CT-berendezés segítségével és mikroszkópos vizsgálattal állapították meg, hogy daganatos betegségről van szó.

Mitől alakulhat ki a csontdaganat? A csontdaganatok azok a daganatok, amelyek a csontból indulnak ki vagy azokat érintik. Hogy mitől alakul ki, mik a tünetei és hogyan kezelhető, arról részletesebben a Betegségek A-Z-ig rovatunk cikkében olvashatnak!

A dinoszauruszok is szenvedtek daganatoktól

A 76 millió évvel ezelőtt élt, mintegy hatméteres centrosaurus négy lábon járt, növényekkel táplálkozott. Egy hosszú szarva volt az orra felett, valamint több kisebb, amelyek a nyakfodor szegélyén helyezkedtek el. A szárkapocscsonton egy almánál nagyobb méretű daganatcsomó van - mondta el David Evans, a torontói Royal Ontario Museum paleontológusa, a Lancet Oncology című tudományos lapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

A dinoszauruszok is szenvedtek daganatoktól. Fotó: Getty Images
A dinoszauruszok is szenvedtek daganatoktól. Fotó: Getty Images

"Ezt a centrosaurust valószínűleg legyengítette és megbénította halála előtt a rák . A különleges lelet megmutatja, hogy nem számít, milyen hatalmasnak vagy erősnek tűnnek egyes dinoszauruszok, ugyanúgy ki voltak téve sok hasonló betegségnek, mint amilyenek az emberekben vagy más állatokban jelentkeznek, ilyen volt a rák is" - tette hozzá a kutató.

Mivel a legtöbb tumor lágy szövetekben alakul ki, melyek nem könnyen fosszilizálódnak, alig van bizonyíték rákra a fosszíliák között. "A felfedezés sokat elárul a rák biológiájáról. Ez nem valami új dolog, valószínűleg időtlen idők óta jelen volt és lehetséges komplikáció minden állatban" - mondta Mark Crowther, az ontariói McMaster Egyetem szakértője.

"Az oszteoszarkóma általában gyorsan növekvő csontokban jelentkezik, így jellemzően gyerekekben vagy fiatal felnőttekben bukkan fel. Feltételezhető, hogy a dinoszauruszok esetében is nagy volt a kockázata, tekintve, hogy óriási ütemben növekedtek" - fejtette ki Crowther. A tumor tönkreteszi a csontot és más szövetekben is elterjed.

Megállapították azonban azt is, hogy nem a rák végzett az állattal. Testének maradványait több száz centrosaurus egyed csontjaival együtt találták meg, a feltételezések szerint egy áradáskor egy teljes horda elpusztult - mondta Evans. A rák miatt kevésbé tudott mozogni, ezért áldozatául eshetett volna nagyobb ragadozóknak. Az azonban, hogy hordában élt, továbbra is védelmet jelenthetett számára, amikor a rák már előrehaladott stádiumban volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.