"9 nappal szülés után tudtam meg: rákos vagyok"

A legtöbb újdonsült anyuka azon aggódik, hogy képes-e megfelelően ellátni kisbabáját, vajon eleget alszik és eszik a pici. Egy ír nőnek azonban egészen más kihívásokkal kellett szembenéznie nem sokkal azután, hogy világra hozta kisfiát.

2019 novemberében teljesen felfordult Máirín Geddis élete: abban a hónapban betöltötte a harmincat, megszületett kisfia, majd kilenc nappal később kiderült, hogy limfómája van. Terhessége komplikációmentes volt, babáját pedig természetes úton hozta világra, semmi nem árulkodott róla, hogy rosszindulatú daganat támadta meg a szervezetét. Azonban egy héttel később vérrög miatt intenzív osztályra került, amit először a szülés szövődményének véltek (ez viszonylag gyakori jelenség), ám mivel a vérrög szokatlan helyen, a hónaljában alakult ki, a biztonság kedvéért CT-felvételt kért az orvosa. Ekkor fedeztek fel egy sötét képletet a mellkasában és további vizsgálatok után limfómát diagnosztizáltak nála.

A limfóma a nyirokrendszer sejtjeit, a fehérvérsejteket, más néven limfocitákat érintő betegség, azaz a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedéseiről van szó. Ez az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés az emlő-, a tüdő-, az emésztőszervi, a prosztata-, illetve petefészekrák után. A limfóma legáltalánosabb tünete a nyirokcsomók fájdalom mentes megnagyobbodása a nyak, a hónaljak és a lágyékhajlatok területén, illetve a mellkasban vagy a hasban. Tünete lehet még a tartós vagy visszatérő, megmagyarázhatatlan magas láz, éjszakai izzadás, fáradékonyság, illetve a jelentős fogyás is lehet figyelmeztető jel, ha fél év alatt az alaptestsúlya több mint 10-20 százalékát elveszíti az illető, és ennek nincs más oka.

Pelenkázás helyett kemoterápia

Megnyugtatták, hogy a daganat ugyan rosszindulatú, ám gyógyítható, kezelését pedig gyorsan meg is kezdték. Máirín hat körben kapott kemoterápiát, aminek mellékhatásait (mint a hajhullás) jól viselte, ám azt már sokkal nehezebben élte meg, hogy minden egyes alkalommal közel egy hétre el kellett szakadjon kisfiától. Mint a BBC -nek elmondta, az időzítés egyszerre volt borzalmasan rossz és mégis ideális. Egyfelől sajnálta, hogy nem élvezheti a babázást, nem lehet folyton a gyermeke mellett, ami pedig természetes lenne ebben a korai időszakban. Másrészt pedig Eddie, a kisfia elterelte a figyelmét, segített abban, hogy ne a betegségére koncentráljon, hanem arra, hogy minél előbb meggyógyuljon.

Az Észak-Írországban élő nő március végén fejezte be a kemoterápiát, amelyet utána sugárkezelés is követett. Közben pedig több alkalommal vérátömlesztésre is szüksége volt. Mint elmesélte, 20 éves kora óta maga is rendszeresen adott vért , de eddig nem gondolt bele, hogy ez valaki számára "gyógyszer" is lehet. "Mindig úgy véltem, hogy a vérkészítményeket például autóbalesetet szenvedett emberek kapják, vagy műtétek során használják fel. De most már tudom, hogy sokaknak egy betegség miatt van szüksége rá."

Szerencséjére a koronavírus-járvány nem akadályozta a kezelését. A pandémia kitörésekor már több hónapja karanténban élt, hiszen a kezelés legyengítette az immunrendszerét, ezért a bezárkózás sem esett nehézére. Természetesen azért izgult, nehogy elkapja a fertőzést, de most már másra sem vágyik, minthogy olyan életet élhessen, mint a többi, átlagos anyuka. Jól érzi magát, és jelenleg az utolsó teszt eredményére vár, amely kimondja, hogy sikerült-e legyőznie a rákot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!