Alrovatok
Újabb dolog derült ki a dohányzásról
A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak, ha egy kismama dohányzik vagy a környezetében cigarettáznak, mivel a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető - közölte a Magyar Tüdőgyógyász Társaság.
Van ellenszer rák ellen, nem használjuk
Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját, és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
A rosszindulatú csontdaganat jelei
Húsz-harminc évvel ezelőtt az elsődleges csontdaganatok rendszerint a végtag amputációjával végződtek, az elmúlt 30 évben a sebészet és az onkológia fejlődésével vált lehetővé a végtagok megtartása - mondta el Perlaky Tamás, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika tanársegédje.
Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.