A rák az egészségügy legnagyobb kihívása

Balog Zoltán elmondta, hogy a következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben.

A rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.

A rák az egészségügy legnagyobb kihívása, rák rákos megbetegedések A rákellenes küzdelem világnapja
A rák az egészségügy legnagyobb kihívása

A miniszter elmondta, hogy a fejlesztések eredményeként olyan - megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő - onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt , és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak. Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta, hogy napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős.

Uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól

Ez az összes halálozás több mint negyede, és "uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben", tette hozzá, kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés , valamint a részvétel arányának emelése. E téren Balog Zoltán szerint "nem jók" a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen 30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, "ami nagyon sok életet megmenthet".

A korábbi évek kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: bevezették a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus (HPV) elleni ingyenes, önkéntes oltást , továbbá a "14 napos szabályt", amely alapján a közfinanszírozott ellátásban a képalkotó vizsgálatokat ennyi időn belül kell elvégezni daganat gyanúja esetén. Emellett bevonták a védőnőket a méhnyakrák-szűrés szervezésébe, és az előző két évben 15 nagy értékű innovatív gyógyszert vettek fel a támogatási listára.

2002-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma

Ónodi-Szűcs Zoltán, a tárca egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt: 2002-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a "14 napos szabálynak".

Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra - fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással.

Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek.

Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett "azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni" ez a mutató.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt: a tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős daganatos megbetegedés; az EU-n belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyar szint feletti arányt produkált Hollandia, Írország és Dánia is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!