Így kerülhető el a rák

Február 4-én, a rákellenes küzdelem világnapján többek között a testmozgás fontosságára és a dohányzás ártalmas hatására hívták fel a figyelmet szakértők.

A testmozgás fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni

Miért február 4. a rákellenes világnap? 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen.

A daganatos megbetegedések megelőzésében és a gyógyulásban is jelentős szerepe van a mozgásnak - mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a rákellenes küzdelem világnapján.

Felhívta a figyelmet rá, hogy a daganatos megbetegedések különböző fajtáinál különböző mértékben, de sokkal jobb eredményt lehet elérni a gyógyulásban rendszeres mozgással . A rákellenes liga 2018-ra meghirdette a Mozgás évét, az Örökmozgó kilométergyűjtő programhoz várják a csatlakozókat, akik tenni szeretnének egészségükért - mondta Rozványi Balázs, hozzátéve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is napi fél óra intenzív mozgást javasol.

A rákellenes liga 2018-ra meghirdette a Mozgás évét, mozgás sport rák daganatos megbetegedések A rákellenes küzdelem világnapja Magyar Rákellenes Liga
2018 a Mozgás éve lett

Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke elmondta: a dohányzás egészségkárosító hatása közismert, a legújabb kutatások azonban azt is igazolták, hogy egy kismama aktív vagy akár passzív dohányzása olyan genetikai károsodásokat okoz, amelyek továbböröklődhetnek, és a nagyszülő dohányzása az unokában is megjelenhet.

Pozitív eredmények is vannak

Az ezredforduló óta növekvő daganatos megbetegedési szám mellett javult a rákos betegek gyógyulásának aránya, 12 százalékkal csökkent a halálesetek száma - mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a rákellenes küzdelem világnapján.

A főigazgató hangsúlyozta: a rákos megbetegedések egyharmadát meg lehet előzni - ezért rendkívül fontosak a szűrések -, és több mint felét meg lehet gyógyítani. Közölte: Magyarországon az elmúlt években egyre emelkedő daganatos megbetegedési szám mellett csökken a halálozás. A legtöbben 1999-ben haltak meg ilyen megbetegedésekben, azt követően viszont egyre több beteg kezelése során egyre kevesebb a haláleset, ez 12 százalékos javulást jelent, ami az onkológiában nagyon jelentős - fogalmazott Kásler Miklós.

Azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán átadták az Országos Onkológiai Intézet 1,7 milliárd forintból beszerzett új sugárterápiás eszközét, elmondta: az intézet négy új, kiváló minőségű besugárzókészüléket kapott. Ezek egyike lehetővé teszi, hogy eddig nagyon nehezen besugarazható szerveket bizonyos esetekben ne kelljen megoperálni, a készülék kiváltja a műtétet például egyes tüdő-, máj- vagy agytumornál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!