A veserák első jelei

Bár ritkábban olvasni róla, mint a méhnyak- vagy a mellrákról, a veserák a tizedik leggyakoribb rákfajta a felnőttek körében. A vesék felelősek a vérösszetétel egészségéért, a vizelet termelődéséért, és bizonyos hormonok előállításáért. Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon, az azt jelezheti, hogy nincs minden rendben ezzel a szervünkkel.

A veserák sokféle tünetet produkálhat, de egy sincs olyan, amelynek megjelenésekor csalhatatlanul kijelenthető volna, hogy ez az a betegség. Ezért több tünetet együttes fennállása esetén lehet gyanakodni rá, hogy a vesét támadta meg a daganatos kór. Lássuk, hogy mik lehetnek a legfontosabb tünetek!

veserák
A veserák megállapításához nem elég egy tünet. Fotó: Getty IMages

Vér a vizeletben

A véres vizelet az egyik legjellemzőbb tünete az előrehaladott veseráknak. Előfordulhat, hogy a vér frissnek és fényesnek látszik. Ilyenkor a vérzés erős. Ha gyengébb, vagy lassabb, akkor a vér a vizeletben sötétebb színű, mivel van ideje megalvadni. Ez a tünet önmagában még nem feltétlenül jelent rákot, viszont ha ilyesmit tapasztalunk, mindenképpen menjünk orvoshoz.

Fáj a hátunk vagy az oldalunk

A fájdalom illetve nyomásérzés a hátban illetve az oldalunkon szintén jel lehet. Ilyenkor a veseállomány megduzzad, és nyomja a környező szöveteket. Ennél a tünetnél is fontos megjegyezni, hogy ez még nem feltétlenül jelenti, hogy rákunk van, de ha a fájdalom és a nyomás több nap után sem szűnik, akkor forduljunk szakemberhez.

Gyengeség, kimerültség

Az állandó fáradtság , megviseltség sem ritka azoknál, akiknek veserákjuk van. Persze ez a tünet még több száz másik betegséggel is együtt jár, így aggódni akkor van okunk, ha a fizikai aktivitásunk és pihenésünk mennyisége nem változott, és egyéb jeleket is tapasztalunk.

Súlyvesztés

A veséknek fontos szerepük van az emésztésben és az anyagcserében , és ha nem működnek tökéletesen, akkor nem tudjuk megfelelően lebontani a bevitt táplálékot, és a benne lévő anyagok sem úgy szívódnak fel, ahogyan kellene. A súlyvesztés a vesegondok mellett valamilyen autoimmun betegség jelenlétére is utalhat.

A bab alakú vesék körülbelül 15 centiméteresek. Egy nap folyamán több százszor is keresztülhalad rajtuk a vér, ez azt jelenti: naponta mintegy 1700 liter vérből szűrik ki a vesék azt a liternyi salakanyagot, amely vizelet formájában távozik a szervezetből. Mivel a vesék a szervezet méregtelenítésében központi szerepet játszanak, a vesedaganatok kialakulása is nagyban függ a testbe kerülő mérgező anyagoktól. Részletek!

Megváltozott vérkép

A vesetumor felboríthatja a vérben az elektrolitok illetve a kalcium egyensúlyát, és akár anémiát, azaz vészes vérszegénységet is okozhat. Természetesen a megváltozott vérkép önmagában szintén nem utal veserákra. A betegség tünetei szerteágazóak és változatosak lehet.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.