Van ellenszer rák ellen, nem használjuk

Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját, és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Mindenkinek tennie kell a daganatos betegségek megelőzéséért

Ónodi-Szűcs Zoltán a rákellenes világnap alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) által rendezett szűrőnapon kiemelte, a betegség nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi probléma is. Fontos, hogy az emberek rendszeresen részt vegyenek szűrővizsgálatokon, mert minél előbb felismerik a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra - mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon mindenfajta szűrés elérhető, sajnos azonban kevesen vesznek részt ezeken.

A 7 legfontosabb vizsgálat A megelőzés híveinek az év elején érdemes összeállítani egy egészségtervet arról, milyen szűréseken szeretnének részt venni. Ebben segít korábbi cikkünk, melyben Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető asszisztense a 7 legfontosabb szűrővizsgálat jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A nők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli, rák rákos megbetegedések daganatok szűrővizsgálatok mammográfia A rákellenes küzdelem világnapja
A nők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli

A tanároknak példát kell mutatniuk

Közölte, a nők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli, a következő hetekben azonban tíz új - emlőrák-szűrésre is alkalmas - szűrőbusz áll majd munkába, amelyek segítségével a kis falvak lakó is lehetőséget kapnak a vizsgálatra. Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Ficsak alapítója elmondta, újbudai pedagógusoknak szervezték a szűrőnapot, mert úgy vélik, a tanároknak is példát kell mutatniuk a gyerekeknek a megelőzés terén.

Szeretnék felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen a daganatos betegségek gyógyíthatóak, ha időben felismerik őket - fűzte hozzá.

Felidézte, hogy tavaly együttműködési megállapodást írt alá több civil szervezet a rákellenes küzdelem érdekében, hiszen a kormány mellett a civil szférának is nagy szerepe lehet a megelőzésben. A szándéknyilatkozathoz idén még többen csatlakoznak, és vállalják, hogy kommunikációs csatornáikon keresztül terjesztik a szűrővizsgálatok és a prevenció fontosságát - tette hozzá.

A rákellenes küzdelem világnapja február 4.

A párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A világnap többek között arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra