Újfajta rákot fedeztek fel

A Nature Medicine oldalain egy újfajta vastagbélráktípust mutattak be, mely mellett igen rossz betegség-kimenetel várható, ráadásul esetükben a célzott kezelés sem hat.

A Cambridge-i Rákkutató Intézet munkatársai 90 különböző betegből származó vastagbélrákos szövetmintát elemeztek, és a genetikai mintázat alapján azt három különböző csoportra sikerült osztani.

Ezen munka alapján egy 146 génből álló panelt fejlesztettek, amit további 1100 beteg anyagán próbáltak ki. A három típusból kettő már korábban ismert volt, azonban a harmadik, újonnan leírt is kitette az esetek negyedét.

Sikerült azt is megállapítani, hogy az új csoport daganatai igen agresszív biológiai viselkedésűek, emellett rezisztensek a cetuximab nevű gyógyszerre is. Ez a célzott szer az epidermális növekedési faktor receptort (EGFR) célozza, melynek rendellenes működése igen gyakori humán daganatokban. A szóban forgó csoport, melynek létezését már korábban is gyanították, az eddigiekben leírtaktól merőben eltérően alakul ki. Jelen kutatás ezekre a speciális mutációkra hívja fel a figyelmet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra