Új ráktípus alakulhatott ki a műmellek miatt

Az egészségügyi hatóságokat egy új típusú rák miatt riadóztatják Franciaországban. Az utolsó három évben olyan daganatos betegséget azonosítottak, amely összefüggésben lehet a mellimplantátumokkal.

A francia hatóságok ismét figyelmeztetést adtak ki: egy új típusú rákbetegség összefügghet a mellimplantátumokkal.(Mindez egy 2010-es botrány után, rövid időn belül immár másodszor következik be tehát.) Az onkológusok szerint az AGC-AIM limfóma, vagy más néven: nagysejtes anaplasztikus limfóma egy olyan tumor, amely soha nem jelent meg olyan személyben, aki nem visel ilyen típusú implantátumot. Erről a francia Le Parisien című lap számol be.

Franciaországban az utolsó három évben 18 ilyen esetet regisztráltak, a nagyvilágban pedig 173-at. A 18 franciaországi eset közül 14-ben olyan személy érintett, aki egy bizonyos amerikai gyártó, az Allergan által készített implantátumot visel. A rizikó viszonylag kicsi a francia lap szerint, de hozzáteszik: 2014 óta emelkedő a tendencia. Az Allergan máris bejelentette: teljes átláthatóságot nyújt az ügyben. A nagysejtes anaplasztikus limfóma egy ritka - immunrendszerbeli - daganatos betegség.

A mellrák elleni leghatásosabb védekezési mód a betegség minél korábbi felismerése. Korai felismerés esetén a betegség sikeresen gyógyítható. Tudjon meg többet, kattintson! A francia egészségügyi miniszter máris reagált a Le Parisien cikkére. Marisol Touraine bejelentette: Les Échos is közölte.

A miniszter megszólalása után egy francia egészségügyi szakértő, Agnès Buzyn megemlítette, hogy a 18 daganatos megbetegedésben egyelőre a rákbetegségekhez képest viszonylag jók a gyógyulási esélyek. Eddig egyetlen haláleset következett be.

A hatóságok számára ugyanakkor most komoly problémát jelent a Le Parisien szerint, hogy be kell-e tiltaniuk ezeket az implantátumokat? Vagy legalább egy részüket? A francia lap úgy tudja, hogy tíz napon belül tart kulcsfontosságú ülést az ügyben a francia nemzeti gyógyszerbiztonsági hatóság (Agence nationale de sécurité du médicament: ANSM).

A hatóság aligazgatója megerősítette a Le Parisiennek: ha úgy gondolják a szakértők, akkor akár a tiltásról is dönthetnek. Az ANSM feladata lesz annak a megállapítása, hogy egy korábbi, 2010-es botrány után hogyan fordulhatott elő ismét hasonló eset egy implantátumgyártónál.

A mellimplantátum rákot is okozhat

A francia egészségügyi minisztérium részéről korábban Benoit Vallet professzor szólalt meg: az egészségügyi főigazgató kezdetben annyit mondott a Le Parisiennek, hogy látják, emelkedik az esetszám és kapcsolatban vannak amerikai kollégáikkal (az FDA nevű egészségügyi hatóságról van szó: Food and Drugs Administration). A francia egészségügyi hatóságok mindenesetre többpontos akciótervet dolgoztak ki. Egyrészt kérik az orvosokat, hogy jelentsék az esetekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Azt is tanácsolja a hatóság, hogy az egészségügyi dolgozók legyenek éberek és figyeljenek az esetleges kockázatokra. Az implantátumokat hordó nőket pedig évente meg kell vizsgálni.

A statisztikák szerint 400 ezer nő hord Franciaországban mellimplantátumot. Döntően esztétikai okokból teszik ezt, mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik daganatos betegség miatt esnek át rekonstrukciós műtéten. A francia nemzeti rákkutató intézet szakértői véleménye szerint az AGC-AIM limfóma egy új betegség. Ez egy mellimplantátumhoz kötődő nagysejtes anaplasztikus limfóma. A betegséget hamarosan a nemzetközi osztályozásba is be kell vezetni a francia szakértők szerint. Ezt a WHO (Egészségügyi Világszervezet) következő terminológiai felülvizsgálatakor kellene majd megtenni - írja a Le Parisien. A 173 világszerte regisztrált AGC-AIM limfómás eset kapcsán azt írják, hogy ez a limfóma egy "specifikus egységet" képez a szakértők szerint.

Az interneten böngészve megtalálható egy korábbi tanulmány , amely az érintett amerikai cég termékeinél és általában az implantátumot viselő nőknél nem mutat ki a normál népességhez képest gyakoribb nagysejtes anaplasztikus limfómát (ALCL). Hogy itt ugyanarról a betegségről van-e szó, amit a franciák AGC-AIM néven emlegetnek, az egyelőre nem dönthető el a hírek alapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!