Testmozgással megelőzhető a mellrák

Napi egy órányi mozgás segítségével jelentősen csökkenthető a mellrák kialakulásának esélye, függetlenül attól, hogy milyen testsúlyú vagy életkorú az illető.

Mathieu Boniol professzor, a lyoni International Prevention Research Institute vezető kutatója és társai 37, 1987 és 2013 között publikált tanulmány kutatási eredményeit elemezték. Ez összesen közel négymillió nő adatait tartalmazta. "Az összes olyan tanulmányt figyelembe vettük, melyek a testmozgás és a mellrák közötti kapcsolatot vizsgálták, így az eredményeink meglehetősen stabil tudományos alapokon állnak" - mondta a professzor.

A testmozgás előnyös hatásai egyedül akkor nem voltak számottevőek, ha az érintett hölgyek hormonpótló terápiában részesültek. Boniol professzor azonban kifejtette, hogy a hormonpótló terápia biztonságosságát egyre többször kérdőjelezik meg, így a jövőben mindenképpen érdemes lesz vizsgálni a mozgás pozitív hatásait ezeknél az eseteknél is.

Sem a testsúlynak, sem az életkornak, sem pedig a szociális körülményeknek nem volt befolyásoló hatása - a testmozgás mindenképpen hatásosnak bizonyult a megelőzésben. A legkevesebbet és a legtöbbet sportolók között közel 15 százalékos volt a különbség, ami a mellrák kialakulásának esélyét illeti. A szakemberek szerint tulajdonképpen az is mindegy, milyen sportot űzünk, ha naponta nagyjából egy órát mozgással töltünk.

"A rendszeres testmozgás segítségével sok betegséget előzhetünk meg, vagy csökkenthetjük a kialakulásuknak a rizikóját. A mellrák is felkerülhet erre a listára" - mondta Boniol professzor. "A módszer olcsó és hatásos, mindenki számára elérhető. Az egészségpolitikai szakembereknek érdemes lenne minél több nőt, fiatalabbakat és idősebbeket is, arra biztatni, hogy sportoljanak naponta. Ezzel rengeteg költséget meg lehetne takarítani."

A kutatás eredményeit a 9th European Breast Cancer Conference (EBCC-9) szakmai konferencián ismertették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!