Sokan hisznek a legelképesztőbb rákmítoszokban

Egy friss tanulmány szerint az interneten terjedő álhírek miatt milliók hisznek a legelképesztőbb rákmítoszokban - miközben nincsenek tisztában a valódi kockázati tényezőkkel.

A University College London (UCL) és a Leeds Egyetem kutatói 1330 ember között végeztek felmérést, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek

  • 43 százaléka szerint a stressz,
  • 42 százaléka szerint az élelimszer-adalékanyagok,
  • 35 százaléka szerint az elektromágneses frekvenciák,
  • 34 százaléka szerint a genetikailag módosított élelmiszerek fogyasztása,
  • 19 százaléka szerint a mikrohullámú sütők,
  • 15 százaléka szerint pedig a palackozott vizek fogyasztása okoz rákot.

A stressz és a rák Számos kutatást végeztek már a témában, hogy kiderítsék, a stresszes életmód kapcsolatban áll-e a daganatos betegségek kialakulásával, ám a feltevést máig nem tudták tudományosan bizonyítani. Az viszont tény, hogy a stresszes emberek gyakran élnek egészségtelenül: túlzásba viszik a dohányzást, az evést vagy akár az alkoholfogyasztást is, ezek a szokások pedig növelhetik a rák kockázatát.

Aggodalmukat mind ez idáig tudományosan soha nem támasztották alá, magyarán egyik fenti tényezőről sem bizonyosodott még be, hogy rákkeltő lenne, sok ember mégis fél tőlük. A kutatók szerint ennek legfőbb oka, hogy az interneten rengeteg különféle áltudományos oldal létezik, amelyek híreit az emberek előszeretettel megosztogatják a közösségi oldalakon - így terjesztve a gyakran veszélyes álhíreket.

Az interneten terjedő álhírek miatt milliók hisznek a legelképesztőbb rákmítoszokban
Álhírek miatt milliók hisznek a legelképesztőbb rákmítoszokban

Ezzel szemben vannak olyan faktorok, amelyekről ma már jól tudjuk, hogy valóban szerepet játszanak a daganatos betegségek kialakulásában, és amelyek kiiktatása nagy szerepet játszana a megelőzésben. Ilyen faktor a dohányzás, a túlsúly és az UV-sugárzás.

A kutatásban egyébként erre a három tényezőre is rákérdeztek. A résztvevők 88 százaléka helyesen válaszolta, hogy a dohányzás rákot okoz, 80 százalékuk azt is tudta, hogy a passzív dohányzás is rizikófaktor, 60 százalékuk pedig helyesen mondta, hogy a napégés is veszélyes lehet.

Dr. Samuel Smith, a tanulmány egyik társszerzője az eredményekről így nyilatkozott: "Aggasztó, hogy sok ember olyan kockázati tényezőkben hisz, amelyek tudományosan egyáltalán nem megalapozottak. Fontos, hogy műveljük az embereket a témában: segítenünk kell nekik, hogy megkapják a megfelelő tájékoztatást, és úgy hozzanak tudatos döntéseket az életmódjukról." Bár a tanulmány szerint akik a különféle rákmítoszokban hisznek, nem feltétlenül éltek a betegség szempontjából kockázatosabb életmódot, de azok közül, akik tisztában voltak a valódi rizikófaktorokkal, sokkal kevesebben dohányoztak.

Szakértők szerint egyébként 10-ből 4 rákos megbetegedést meg lehetne előzni, ha az emberek változtatnának életmódjukon: egészségesen étkeznének, rendszeresen mozognának, és abbahagynák a dohányzást. A Cancer Research UK szerint 2015-ben a 360 ezer Nagy-Britanniában diagnosztizált daganatos betegségből mintegy 135 500 esetet el lehetett volna kerülni ezekkel a változtatásokkal.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!