Soha többé dízelautót!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint a dízelmotorokból származó kipufogógáz erősen rákkeltő.

A WHO tudósai a veszélyeztetett közegben dolgozók (bányászok, vasúti munkások, teherautósofőrök) körében végzett felméréseik alapján jutottak erre a következtetésre. Az adatok szerint a kipufogógáz tüdőrákot és húgyhólyagrákot is okozhat.

A CNG hajtású autóbuszok olcsóbb üzemeltetésű és lényegesen tisztább üzemű alternatívái lehetnek a jelenlegi, kiöregedő dízel buszoknak. A BKV hamarosan lejáró pályázatára Dijonból érkezhetnek ilyen gázbuszok. Hazánkban jelenleg Szegeden működnek CNG hajtású autóbuszok, a zalaegerszegi kocsi még nem állt forgalomba, Debrecenben pedig 2010-ig közlekedtek ilyen buszok. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) már korábban is potenciálisan karcinogénnek nyilvánította a dízelmotorokból származó kipufogógázokat. A kipufogógáz mostanra ugyanabba a beosztásba került a rákkeltő anyagok listáján, mint a plutónium, a napfény és az alkohol. A kutatási adatok szerint a veszélyeztetett munkakörben dolgozóknál a tüdőrák előfordulási aránya 40 százalékkal magasabb, mint az átlag lakosság körében.

"Egyértelmű tehát, hogy a dízelmotorok kipufogógázai erősen karcinogének és mindenképp csökkenteni kell az előfordulásukat" - nyilatkozta dr. Christopher Portier, a kutatás vezetője.

"Persze a legnagyobb veszélyben azok vannak, akik munkájuk miatt naponta szívják a rákkeltő gázokkal teli levegőt: a lakosság többi részének sokkal kisebb az esélye, hogy nagy mennyiségben jusson a szervezetébe a dízelgőzből" - tette hozzá dr. Kurt Straif, az IARC munkatársa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!