Rákhalálozás itthon: így alakulnak a számok

Nem csökken a rákhalálozás Magyarországon, körülbelül ugyanannyian halnak meg most is a betegségben, mint 20 vagy 30 évvel ezelőtt.

A 2001-től publikált KSH-statisztikák szerint húsz éve 62 601 újonnan felfedezett rákos esetet dokumentáltak, 2019-ben már 74 373-at.

Nem javulnak a rákhalálozási adatok, az 1990-es és a 2000-es években, valamint napjainkban is ugyanannyian, évente 30-33 ezren halnak meg daganatos betegségekben - írja a novekedes.hu . A legkevesebb áldozat (közel 30 ezer) 2005-ben és 1990-ben volt, 2003-ban és 2004-ben viszont 33 és fél ezernél is több életet követelt a rák.

Nem javulnak a rákhalálozási adatok itthon.
Nem javulnak a rákhalálozási adatok itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A nőknél romlanak a számok

A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai szerint az utolsó dokumentált évben, 2019-ben a férfiak közül mintegy 17,5 ezer áldozatot szedett a rák. Ez hozzávetőleg ugyanannyi, mint 1990-ben, de az 1998-1999-es helyzetnél jobb, akkor ugyanis a 19 ezret is meghaladta az éves daganatos halálesetek száma. A nőknél romlanak a számok: míg 30 évvel ezelőtt alig 13 és fél ezer volt az onkológiai betegségben elhunytak száma, 2019-ben a 14,7 ezret is meghaladta.

10 dolog, amely megóvhat a ráktól - részletek itt .

Ez okozta a legtöbb halálesetet

A rosszindulatú daganatok közül mindkét nem körében a légcső, hörgő és tüdő daganata okozta a legtöbb halálesetet 2019-ben. A második helyen a férfiaknál a vastag- és végbélrák, a nőknél az emlődaganat áll, míg a harmadik legtöbb rákos haláleset a férfiaknál a prosztatadaganathoz, a nőknél pedig a vastag- és végbélrákhoz köthető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.