Mellrákot okozhat a magas inzulinszint

Az inzulin fontos szerepet játszik az anyagcsere folyamatokban, így az egyik legjelentősebb hormonunk. Megemelkedett mennyisége azonban komoly betegségekhez vezethet, ráadásul a legújabb kutatások szerint a mellrák kialakulásával is összefüggésben lehet.

A Cancer Research nevű lapban publikált tanulmány szerint a menopauza utáni nem megfelelő inzulinszint megnöveli az emlőrák kialakulásának kockázatát. Bár ezidáig úgy hitték, a túlsúly önmagában emeli az esélyt, ám a kutatók úgy gondolják, a súlyfelesleg nem önmagában veszélyes ebből a szempontból, hanem akkor, ha az magas inzulinszinttel párosul. A kettő gyakran fordul elő együttesen, ám nem ritka normál súlyú embereknél sem.

Hogy pontosabb képet kapjanak az összefüggésről, a tudósok több mint 3300 nem cukorbeteg részvevőt vizsgáltak meg, akik közül 497-nél alakult ki melldaganat 8 év alatt. A tanulmányban kitértek a résztvevők súlyára, inzulinszintjére és inzulinrezisztenciájára, vagyis mikor a szervezet nem reagál megfelelően a hormonra.

Önt mennyire érinti a cukorbetegség? Tesztünkből kiderítheti! Kattintson! Pedig az inzulinnak fontos szerepe lenne, hiszen a megemésztett étel energiává alakításában segít, és ha valamiért a rendszerbe hiba csúszik - például nem termelődik elegendő inzulin, vagy nem képes a szervezet megfelelően felhasználni -, akkor könnyebben alakul ki a későbbiekben diabétesz.

A tanulmány egyik vezetője hozzátette, hogy a kockázat nem nagyobb az anyagcserezavar nélküli túlsúlyos nők (>25 BMI) körében, mivel nekik ugyanakkora az esélyük a mellrákra, mint a normál súlyúaknak - tehát csakis az inzulinszint számít. Viszont ez fordítva is igaz, vagyis, ha valaki karcsúbb, ám anyagcsere problémája van, akkor a rizikó emelkedett.

Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni a testtömegre, hiszen minél jelentősebb a túlsúly, annál nagyobb eséllyel jelentkeznek inzulin-problémák, tehát az egészséges étkezés és a rendszeres testmozgás elengedhetetlen, főleg a hízásra hajlamosak körében!

Az inzulinrezisztencia a mellrák kialakulásával is összefüggésben lehet

Mi az az inzulinrezisztencia?

A hasnyálmirigyben termelődő inzulin a szénhidrát-anyagcsere hormonja, melynek feladata, hogy a cukrot a vérből a sejtekbe juttassa. Inzulinrezisztencia esetén a sejtek sérültek, így rezisztenssé válnak, csökken a válaszkészségük, illetve az itt lévő receptorok száma is csökken. Emiatt a hasnyálmirigynek sokkal több inzulint kell termelnie, hogy a cukor a sejtekbe kerülhessen.Ez okozza hosszú távon a mirigy kifáradását, és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását" - mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistája, aki hozzátette, hogy bár az igaz, hogy a magas inzulinszint hozzájárulhat a mellrák kialakulásához, azonban a betegségnek sok egyéb rizikótényezője is van.

Tünetei

- súlyfelesleg

- pattanásos bőr

- meddőség

- menstruációs zavarok

- étkezés utáni rossz közérzet

- fokozott szőrösödés

- PCOS

A betegség cukorterheléses vérvizsgálattal könnyen megállapítható, és ha a diagnózis beigazolódik, úgy gyógyszeres kezeléssel és/vagy megfelelő diétával és rendszeres testmozgással az állapot kordában tartható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.