Ha korai a diagnózis, a mellrák gyógyítható – ezek az első jelei

Életmentő lehet, ha idejében diagnosztizálják az emlődaganatot, ehhez azonban a rendszeres szűrés mellett az is fontos, hogy felismerd, mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatása szerint az emlőrák a nők második leggyakoribb daganatos megbetegedése. Magyarországon évente mintegy 8000 új megbetegedést és 2200 körüli halálesetet tartanak nyilván. Mivel a korai diagnózis életmentő lehet, fontos, hogy minél előbb fény derüljön a betegségre. 

emlő önvizsgálatot tart egy fiatal nő
Minden hónapban vizsgáld meg a melleid tükör előtt! Fotó: Getty Images

Ami mellrákra adhat gyanút

  1. A daganatos emlő nagyobb az ellenoldali emlőnél, alakja is megváltozik. 
  2. A daganat bőrrel történő összekapaszkodása behúzódásokat okoz, az emlőbimbót befelé fordíthatja, helyzetét fixálja, később a bőr kifekélyesedik.
  3. Idegentest-érzés jelentkezhet, szövetszaporulat tapintható.
  4. Korai szakaszban fájdalom csak ritkán jelentkezik.

Késői stádiumában a tüneteket főként az áttétek produkálják. A csontáttétek fájdalmas törésekkel járnak, a tüdő áttétei pedig fokozódó légzési és keringési elégtelenséget váltanak ki.

Így ismerd fel időben, ha baj van

  1. Havonta végezz emlő-önvizsgálatot
  2. Járj rendszeresen emlőrákszűrésre! A 45 és 65 év közötti nőket levélben kérik fel mammográfiás emlővizsgálatra. A behívott nőknek csupán a fele megy el a szűrésre, pedig kétévente utazással együtt maximum néhány órát vesz igénybe a vizsgálat. A túlélés esélye annál nagyobb, minél korábban ismerik fel a rákot. 
  3. Panasz, gyanús tünet esetén azonnal keresd fel azt a szűrőközpontot, ahová a lakóhelyed alapján tartozol!
emlő önvizsgálat
Az önvizsgálat lépései – 1. rész. Forrás: NNGYK/Facebook



emlő önvizsgálat
Az önvizsgálat lépései – 2. rész. Forrás: NNGYK/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.