Így maradhat életben a rákbeteg

Ha egy páciensnél felvetik a daganatos betegség gyanúját, mindenképpen valamelyik onkológiacentrumba kell irányítani, hogy késedelem nélkül megkaphassa a szükséges ellátást.

Az onkológiai központokban a megfelelő szakemberek, valamint a szükséges gyógyszerek és eszközök is rendelkezésre állnak a daganatos betegek teljes körű ellátásához. Ezért is kell ezekbe a centrumokba irányítani a pácienseket azokról az onkológiai osztályokról, ahol ezek a feltételek nem, vagy nem teljes körűen adottak - írja a Magyar Idők .

Nemrég jelent meg a sajtóban a hír , miszerint elegendő orvos hiányában sok helyen nem működnek megfelelően a rákbetegek kezeléséről határozó, többféle szakterület orvosainak együttes munkáját igénylő úgynevezett onkoteamek.

Egy daganatos beteg kilátásait nem csupán a tumor jellemzői határozzák meg, hanem a szív- és érrendszer állapotán is múlhat a gyógyulás. Szívük állapotát pedig a betegek is befolyásolhatják, pozitív és negatív irányban egyaránt. További információért kattintson korábbi cikkünkre!

Erre reagálva Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség alelnöke elmondta: a Kórházszövetségnek egyetlen onkológiai osztály sem jelezte, hogy baj lenne, és tapasztalataik szerint a daganatos betegek ellátása, amelyet az Országos Onkológiai Intézet koordinál, jól szervezett Magyarországon. Relatív szakemberhiány a kisebb onkológiai osztályokon fordul elő, ahol sok esetben csak úgy tudják megoldani az onkoteamek működtetését, hogy a centrumokból járnak ki hozzájuk az esetmegbeszélésekre az orvosok.

A rákgyanús betegeket mindenképpen valamelyik onkológia centrumba kell irányítani
A rákgyanús betegeket mindenképpen valamelyik onkológiai centrumba kell irányítani

Az alelnök szerint éppen ezért is van szükség az onkológia centralizálására, mert a betegek ellátása sok szakember összehangolt munkáját igényli, emellett pedig rendkívül eszköz- és műszerigényes, elég csak a speciális laboratóriumi vagy a drága CT-, MR-vizsgálatokra gondolni.

Minden egy helyen

Ficzere Andrea véleménye szerint fontos, hogy attól a pillanattól, hogy egy páciensnél felvetik a daganatgyanút, rögtön valamelyik centrumba irányítsák, és már a kivizsgálását is ott kezdjék meg, hogy késedelem nélkül megkaphassa a szükséges ellátást. Egy helyen kell megkapniuk a betegeknek a diagnózist és a kezelést is, beleértve a műtétet, a sugárkezelést vagy a kemoterápiát, amennyiben szükséges. Az alelnök elmondta, hogy ez a betegeknek is elemi érdekük, és hozzátette, hogy mivel Magyarország kis ország, nem megoldhatatlan eljutni a falvakból vagy kisebb városokból a nagyobbakba.

Nálunk gazdagabb országokban is az ellátás centralizálása a gyakorlat, hiszen az onkológia rendkívül összetett és költséges szakma, amelyet magas színvonalon csak így lehet művelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!