Húsz perc alatt diagnosztizálható a szájrák

Egy forradalmian új módszer segítségével a fogorvosok akár húsz perc alatt képesek a szájrákot diagnosztizálni, melyhez mindössze néhány, a beteg szájából származó sejtre van szükség, amiket azután számítógép segítségével tudnak kielemezni.

A jelenlegi eljárás úgy néz ki, hogy a száj szövetéből a fogorvos vagy a háziorvos szike segítségével mintát vesz, majd azt elküldi laboratóriumi elemzésre, mely akár két-három hétig is elhúzódhat. Martin Thornhill, a Sheffield Egyetem professzora kutatótársaival együtt azonban nemrégiben egy olyan új eljárást fejlesztett ki, mellyel a folyamat jelentősen felgyorsítható.

Az új módszer során egy úgynevezett chiplaboratórium segít abban, hogy a fogorvos a mintavétel után azonnal ki is elemezhesse a szövetet. Egy apró fogkeféhez hasonló tárggyal vesznek sejtmintát, majd azt egy hitelkártya méretű lapon a chiplaboratóriumba helyezve a mintát azonnal kielemzik. Az eszközben található ledek révén az egészséges és beteg sejtek könnyen szétválaszthatóak.

Eddig 275 beteget találtak, akiken tesztelhetik az új módszert, és a szakemberek kíváncsiak várják, vajon az eljárás lesz-e olyan hatékony, mint a biopszia. A szájrák túlélési aránya jelenleg ötven százalék, ám ha már korai szakaszában felismerik a kórt, akkor ez az arány tovább javulhat.

Thornhill professzor úgy véli, három-öt éven belül a fenti módszer rutineljárássá válhat, és ha a legkisebb gyanú felmerül, egy egyszerű, tömésre érkező betegnél is percek alatt elvégezhető. Az eljárás fájdalommentes, nincs szükség érzéstelenítésre, a betegnek nem kell többször visszajönnie, és megszűnik az idegőrlő várakozás az eredményre. A tudósok abban bíznak, a későbbiekben az új módszert egyéb területeken is alkalmazni lehet, akár szívroham felismerésére, akár közúti drogellenőrzésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!