Így zajlik a 300 millió forintos CAR-T terápia: a hároméves Liza immunrendszerével győznék le a rákot

A hároméves, agydaganattal küzdő kislány gyógyulásában egy speciális, Magyarországon nem elérhető terápia hozhat fordulatot. Egy kanadai kutatócsoport felfedezése nyomán ugyanakkor várhatóan szélesebb körben is elérhetővé válhat ez a daganatellenes immunterápia, forradalmasítva a rák kezelését.

Mint azt megírtuk, négy hónappal ezelőtt rosszindulatú, nem műthető agydaganatot diagnosztizáltak a mindössze hároméves Lizánál. A diffúz középvonali glioma egy rendkívül ritka és agresszív daganattípus. Lizának egy kombinált kezelés, a CAR-T sejtterápia jelenti az esélyt a gyógyulásra, amely azonban egyelőre Magyarországon nem érhető el.

Hogyan zajlik a CAR-T terápia?

Az immunterápiás kezelések — amelyek a szervezet saját immunrendszerét használják fel a betegség leküzdésére — az elmúlt évek egyik legnagyobb ígéretévé váltak az orvostudományban. A T-sejtes terápiák, például a CAR-T (Chimeric Antigen Receptor T-cell) kezelés olyan betegeknek adnak reményt, akik szervezete más kezelésekre nem reagál. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy ezek a kezelések rendkívül költségesek és nehezen hozzáférhetők, mivel minden egyes beteg számára személyre szabottan állítják elő azokat a T-sejteket, amelyek a terápia alapját jelentik.

Mikroszkópikus kép a sejtekről.
A T-sejtek célzottan a daganatot pusztítják el. Fotó: Getty Images

A CAR-T terápia során a beteg saját immunsejtjeit (T-sejtjeit) genetikailag módosítják, hogy azok felismerjék és elpusztítsák a daganatos sejteket. Vagyis a szervezet saját védekező rendszerét átprogramozzák arra, hogy célzottan támadja a rákot. A segítő T-sejtek az immunrendszer kulcsfontosságú sejtjei, hiszen nemcsak közvetlenül harcolnak a kóros sejtek ellen, hanem az immunválaszt is koordinálják. A célzott terápia lépései:

  1. Leveszik a T-sejteket: a beteg véréből speciális eljárással kinyerik a T-sejteket. 
  2. Genetikailak módosítják: úgy alakítják át a levett sejteket, hogy felszínükön megjelenjen egy mesterséges receptor (CAR), amely felismer egy adott daganatos sejtfelszíni fehérjét. 
  3. Szaporítják a sejteket: a módosított sejtekből nagy mennyiségű sejtet állítanak elő. 
  4. Visszaadják a betegnek: a CAR-T sejteket infúzióban visszajuttatják a szervezetbe, ahol azok felkutatják és elpusztítják a rákos sejteket.

A T-sejtes terápia tehát azért hosszadalmas és drága, mert a páciensek saját immunsejtjeiből kell előállítani az ölő sejteket egy többhetes laboratóriumi folyamat során. Ez azonban a közeljövőben változhat, felgyorsítva és hozzáférhetőbbé téve az eljárást, hála egy kanadai felfedezésnek.

A jövőben felgyorsulhat a folyamat

A kanadai University of British Columbia kutatói egy olyan módszert dolgoztak ki, amellyel őssejtekből megbízhatóan és újra reprodukálható módon tudnak T-sejteket előállítani. 

Ezek a sejtek úgy néznek ki és úgy is viselkednek, mint a valódi emberi segítő T-sejtek

– magyarázza Kevin Salim, a tanulmány társszerzője. Elmondása szerint mindez kulcsfontosságú lépés a módszer jövőbeli terápiás alkalmazása felé.

A daganatok kezelésében alkalmazott immunterápiák jelenleg ugyanis nehezen hozzáférhetők, mivel az eljárások összetettsége jelentős költségekkel és hosszadalmas előkészítéssel jár. Az őssejtekkel történő T-sejt-előállítás új utat nyithat egy olcsóbb, gyorsabban alkalmazható immunterápia felé, amely nemcsak a rák kezelésében, hanem akár autoimmun betegségek és más immunrendszeri problémák gyógyításában is jelentős szerepet játszhat majd.

Versenyfutás az idővel

A CAR-T sejtterápia egyelőre csak külföldön végezhető eljárás és igen költséges: hozzávetőleg mintegy 300 millió forintba kerül. Ezért példátlan, mára országos méretű összefogás indult annak érdekében, hogy előteremtsék a Liza kezeléséhez szükséges összeget. Sportegyesületek, közösségek, ismert emberek és magánszemélyek is kiálltak az elmúlt időszakban a kislány gyógyulásáért. A család egy weboldalt és egy Facebook-oldalt is indított, ahol Liza történetét és a gyűjtés állását folyamatosan nyomon lehet követni.

Így tudsz segíteni Lizának és családjának

Közvetlen bankszámlára utalással

  • Név: Tukacs Tekla
  • Bankszámlaszám: 11773353-00408855
  • Közlemény: Liza gyógykezelésére

Remény Alapítványon keresztül

  • Bank: Erste Bank
  • Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
  • IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
  • Swift: GIBA HU HB
  • Közlemény: Liza 1036

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!