A 3 éves Liza rákkezelésére gyűjtenek: 300 millió forintba kerül a külföldi terápia

Négy hónappal ezelőtt rosszindulatú, nem műthető agydaganatot diagnosztizáltak a mindössze 3 éves Lizánál.

A diffúz középvonali glioma egy rendkívül ritka és agresszív daganattípus, amelynek kezelése Magyarországon jelenleg nem megoldható. Liza életben maradásához célzott külföldi terápiára, valamint egy rendkívül költséges, innovatív sejtterápiára van szükség – ezért indult el az a példátlan összefogás, amely ma már országos méreteket ölt.

Liza egy 3 éves, agydaganattal küzdő kislány, akinek kezelésére 300 millió forintot kell összegyűjtenie a családnak
Liza agresszív agydaganattal küzd, gyógyulására egy drága külföldi kezelés kínálja a legjobb esélyt. Fotó: Getty Images

Agydaganatot diagnosztizálták Lizánál

Liza teljesen egészségesen született ikertestvérével együtt, gyermekkorukat játék, mozgás és nevetés jellemezte. Ritkán voltak betegek, semmi nem utalt arra, hogy hamarosan egy súlyos diagnózis árnyékolja be a család életét. 2025 augusztusában viszont az akkor két és fél éves Lizánál arcidegbénulás jelentkezett. Az első vizsgálatok alapján úgy tűnt, a tünet átmeneti lehet, azonban az állapota nem javult, sőt: a jobb szeme befordult, ami miatt sürgős kivizsgálásra volt szükség. Az MR-vizsgálatot biopszia követte, a szövettani eredmény pedig megerősítette a szülők legnagyobb félelmét: rendkívül ritka, rosszindulatú agydaganatot találtak a gyermeknél.

A beavatkozást követően Liza bal oldali bénulást szenvedett, amelyet részben sikerült rehabilitálni, azonban a jobb oldali arcideg bénulása és a szemmozgás hiánya máig fennáll. Az elmúlt hónapokban Liza 30 sugárkezelésen és 4 kemoterápiás cikluson esett át. A család erején felül küzd, miközben az orvosi vélemények egyre egyértelműbbé váltak: az eddigi kezelések önmagukban nem elegendőek.

A napokban Liza magyarországi kezelőorvosa és egy svájci gyermekklinika szakemberei közös megbeszélést tartottak. Az egybehangzó szakmai álláspont szerint Lizának egy kifejezetten az ő genetikai mutációjára hatékonyabb, célzott kemoterápiás kezelésre van szüksége, amely azonban Magyarországon nem törzskönyvezett. A kezelőorvos már elindította az engedélyeztetési folyamatot, hogy Liza a következő havi adagban megkaphassa az új terápiát. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az engedélyezés esetén a gyógyszer térítésmentes lesz-e, vagy a családnak kell finanszíroznia, ami hatalmas extra terhet jelent.

Az igazi esély: CAR-T sejtterápia

A szakemberek szerint a valódi esélyt egy kombinált kezelés, azon belül is a CAR-T sejtterápia jelentheti. Ez az egyik legmodernebb, személyre szabott daganatellenes eljárás, amelyet jelenleg külföldön alkalmaznak a leghatékonyabb módon. Költsége azonban megközelítőleg 300 millió forint, ami a család számára felfoghatatlan összeg.

„Az összeg óriási, az időnk pedig egyre kevesebb. Tudjuk, hogy egyedül ezt nem tudjuk végigcsinálni. Lizának van egy ikertestvére, akivel korábban mindent együtt csináltak. Ma már a mindennapjaink tele vannak kihívásokkal, de Liza minden egyes nap bebizonyítja, mekkora erő van benne, egy igazi kis hős. Olyan dolgokat visel el mosolyogva, amiket egy felnőtt sem bírna ki” – árulták el a szülők. „Az eddigi segítséget soha nem tudjuk viszonozni vagy szavakkal megköszönni. Az az összefogás, amit Lizáért kaptunk minden oldalról, reményt és erőt ad nekünk, szülőknek is. Hisszük, hogy sikerülni fog – mert sikerülnie kell.”

Országos összefogás Liza kezeléséért

A gyűjtés kezdetben egy alapítványon keresztül indult el, azóta azonban barátokkal és segítőkkel karöltve egy külön weboldalt is létrehoztak, valamint egy Facebook-oldalt, ahol Liza történetét és a gyűjtés állását folyamatosan nyomon lehet követni.




ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.