Három évtized boldogságban

Ágnes története édesanyjáról szól, és mindenkinek ajánlott, aki mellműtét előtt áll, vagy azon esett át. Igazi tanúságtétel a gyógyulásba vetett hite mindent megmozdító ereje mellett, amely hosszú, boldog éveket adhat egy szerető család körében.

Az emlőrák kezelése rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedekben. Olyan diagnosztikai módszerek állnak rendelkezésünkre, amelyről korábban még álmodni sem lehetet, mint például a CT és az MRI. A sebészet terén is új módszerek jelentek meg, amelyek lehetővé teszik a daganat minél pontosabb eltávolítását, a roncsolt mellszövet tökéletes újjáépítését. Sőt, egyes esetekben már lehetőség nyílik olyan műtétre is, amely a mell egészséges szöveteit teljesen érintetlenül hagyja. Mindezek mellett a gyógyszerkutatót áldozatos munkájának hála, bizonyos emlőrák-típusokban már gyógyszeres kezelés is használható, nagyon jó eredményekkel.

Ágnes, illetve édesanyjának története azonban bizonyíték arra, hogy még mostohább körülmények között is megtörténhetett a csoda. Akkor miért lenne most elkeseredett egy mellrákos? Nézzük, mit ír erről Ágnes!

„Kedves mellműtéten átesettek! Szeretném megosztani veletek édesanyám történetét, hogy erőt adjak mindenkinek, aki érintett.”

Emlőrák tünete, diagnózisa, kezelése

Édesanyámat 1980-ban diagnosztizálták mellrákkal . A családunkban korábban - hála Istennek - nem ismertünk rákbeteget, ezért is döbbentünk meg nagyon a diagnózison. A műtétet elvégezték, a mellét és a hónaljban lévő nyirokcsomókat is el kellett távolítani.

Az orvos a műtét után behívott a szobájába és közölte: a műtétet végrehajtották, de semmi pozitívat nem tud ígérni, mivel a tüdőben is kemoterápia még nem létezett, csak sugárkezelést kapott. A vérsejt-süllyedése évekig nagyon magas volt 50-60 körül, de később ez normalizálódott. Kiegészítésként immunerősítő készítményeket fogyasztott élete végéig! Nagyon lassan, de egyre erősebb lett.

A család támogatása sokat segíthet a rákos betegen

A gyógyulás

Eltelt a rettegett 5 év, ami után joggal gondolta, amit mi is: meggyógyult. Egyre kevesebbet gondolt a betegségére. Ez nagyon fontos! Hatvan éves korában volt a műtétje, és 88 éves korában halt meg, más betegségben (combnyaktörésből kifolyólag). Az Ő emlékére írom e sorokat, és nektek segítségül. Fontos, hogy gyógyultként gondoljatok magatokra. A család, a szeretteink, pozitív támogatása, a lelki béke elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Jó egészséget és hosszú boldog éveket kívánok!

(Beküldő: B. Ágnes)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!