Félelmetes tüdőrák: így terjed

A tüdőrák előfordulási gyakorisága 44 százalékkal nőtt a férfiak és 77 százalékkal a nők között az elmúlt évtizedekben. Világszerte évente 1,35 millió új tüdőrákos esetet regisztrálnak, évi 1,18 millióan pedig belehalnak a betegségbe.

A tüdőrákos esetek súlyosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a 0,87-es halálozási mutató. Ha ezt összehasonlítjuk az esetek számát tekintve ugyancsak vezető rosszindulatú daganatos betegség, az emlőrák 0,35-ös mortalitási értékével, akkor látható igazán a tüdőrák félelmetessége.

carcinoma
Magyarországon 24 ezer tüdőrákos beteget kezelnek és gondoznak

A tüdőrákot a szakemberek két csoportba - az igen agresszív kissejtesbe és a nem kissejtesbe - sorolják. A nem kissejtes tüdőrákos esetek több mint fele 65 év után jelentkezik, egyharmada pedig a 70 év feletti lakosságnál, de ez nem jelenti - figyelmeztetett dr. Gálffy Gabriella, a Semmelweis Egyetem onkopulmonológiai részlegének vezetője -, hogy nincsenek fiatalabb érintettek. Ma már az sem számít ritkaságnak ugyanis, ha egy harmincas éveiben járó beteg szorul kezelésre.

Magyarországon jelenleg az onkopulmonológiai hálózatban 24 ezer tüdőrákos beteget kezelnek és gondoznak. Az elmúlt 5-6 évben nem változott ez a szám, ami Gálffy Gabriella szerint azt jelzi, hogy jó terápiákat alkalmaznak a szakemberek. Évente 10 ezer új tüdőrákos esetet diagnosztizálnak, ám alig 22 százalékuk korai stádiumú, és operálható. Az újonnan felfedezett esetek 15 százaléka kissejtes tüdőrákban szenved, ez az arány az elmúlt öt évben nem változott, a nem kissejtes esetek 45 százaléka adeno-, 25 százaléka pedig laphámcarcinóma. Öt évvel ezelőtt egyébként még a laphámsejtes carcinóma vezetett, de helyét világszerte az adenocarcinóma vette át.

A tüdőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, és bár kialakulásában hatalmas szerepe van a dohányzásnak, nem csak azoknál jelenhet meg, akik cigarettáznak. Az esetek nagy részében csak későn veszik észre a kór kialakulását. Milyen jelek utalhatnak mégis erre? Részletek!

Nem minden dohányzó ember lesz tüdőrákos, és nem minden tüdőrák hátterében áll dohányzás. A tüdőrákos betegek 85-90 százaléka dohányzik, vagy korábban dohányzott, 10-15 százalék esetében azonban nincs ilyen kiváltó ok. Az adenocarcinómás nők 30 százaléka például soha nem dohányzott, és a fiatal betegek többsége is nő, aki szintén sohasem dohányzott. Ugyanakkor a kissejtes és a laphámsejtes carcinóma egyenes összefüggést mutat a dohányzással. A nem dohányzó 10-15 százalék esetében a passzív dohányzás , a belélegzett nikkel és azbeszt, a légszennyezés, valamint genetikai érintettség állhat a háttérben.

Forrás: medicalonline.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.