Elkeserítő adatok a gyermekkori daganatokról

Nagy próbatétel, ha valaki daganatos betegségben szenved, de ha lehet, még nehezebb a helyzet, ha egy gyermek betegszik meg. A rosszindulatú daganatos megbetegedések ugyanis a legfiatalabbakat sem kímélik. Cikkünkben ezek elterjedtségéről nyújtunk egy rövid áttekintést.

A rosszindulatú daganatos betegségcsoport kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy a halálokok között 1 és 14 év közötti gyermekeknél a balesetek után második helyen áll. Magyarországon évente 250-300 új gyermekkori rosszindulatú daganatot és leukémiát diagnosztizálnak: úgy tűnik a megbetegedések eloszlása egységes, az ország egy területén sincs sokkal több vagy kevesebb megbetegedés, mint egy másikon.

A gyermek-és felnőttkori daganatos betegségek spektruma teljesen eltérő: más életkorban más tumorok fordulnak elő gyakrabban. Egyes, a felnőttkorban tömegesen előforduló kórképek, mint például az emlő, a hörgő, az emésztőrendszer, a prosztata és a méh rosszindulatú daganatai a gyermekkorban szinte ritkaságnak tekinthetők, míg más daganatos betegségek, így a retinoblastoma, a neuroblastoma, a Wilms-tumor felnőttkorban elvétve fordulnak elő.

Az 1 százalék felajánlása nem kerül semmibe, de nagyon sokat segíthet a civil szervezetek munkájában. Ajánlja fel adója 1 százalékát a(z) Őrzők Közhasznú Alapítvány a Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért (volt Tumor Leukémiás Gyermekekért A.) részére! Az utóbbi néhány évben a gyermekkori központi idegrendszeri daganatok (agytumorok) száma meghaladta a vérképző eredetű daganatok, azaz leukémiák számát.

Ez a két típus alkotja az összes gyermekkori rosszindulatú megbetegedés több mint a felét. Agydaganat minden életkorban előfordulhat, esetenként, szerencsére nagyon ritkán, megfigyelhető veleszületett formában is. A leukémia a csontvelői eredetű sejtekből kiinduló kórós sejtburjánzás, amit régebben a vér rákjának is neveztek. A betegségnek két fő típusa van, annak megfelelően, hogy milyen csontvelői sejtek előalakjaiból indul ki. Ennek megfelelően beszélhetünk akut limfoid (lymfoid) leukémiáról. Az utóbbi esetben a gyógyulási esélyek lényegesen jobbak.

Ezek mellett nagyobb számban fordulnak elő nyirokeredetű daganatok (lymphomák), a perifériás idegrendszer daganatai, a neuroblastoma (leggyakrabban mellékveséből indulnak ki), és kisebb számban, de jelentkeznek a csontokból, az izmokból és egyéb úgynevezett lágyszervi részekből, például a vesékből, a májból, valamint a szemből kiinduló daganatok is.

A gyermekkori daganatos megbetegedések Magyarországon: *

  • 24,2 százaléka leukémia
  • 11,4 százaléka rosszindulatú (malignus) limfóma (Hodgkin- és non-Hodgkin limfóma)
  • 29,1 százaléka központi idegrendszeri daganat
  • 10,7 százaléka az úgynevezett szimpatikus idegrendszer tumora, neuroblasztóma
  • 6,5 százaléka lágyrészszarkóma, rhabdomioszarkóma
  • 4,2 százaléka vesedaganat, Wilms-tumor
  • 4,2 százaléka csonttumor (oszteoszarkóma, Ewing-szarkóma)
  • 0,9 százaléka retinoblasztóma
  • 8,8 százaléka egyéb daganat.

Itthon, 1971-ben- Európában az elsők között- hozták létre az úgynevezett Országos Gyermektumor Regisztert, ahol több mint 40 éve tartják számon naprakészen a gyermekkori daganatos és leukémiás megbetegedéseket, a klinikai és gyógyulási adatokat is. Az adatbázis már bekapcsolódott a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC, Lyon) európai rákregisztrációs hálózatának (ENCR) munkájába is.

Elkeserítő adatok a gyermekkori daganatokról (Fotó: Europress)

Szerencsére a gyermekkori rosszindulatú daganatos megbetegedések gyógyítása egyre hatékonyabb az egész világon, így itthon is: a kis betegek több mint 70 százaléka teljesen meggyógyul. Ennek eredményeként minden 1 ezer felnőttből egy valamilyen gyermekkori rosszindulatú daganatos megbetegedés túlélője.

Természetesen minden daganattípusnál eltérő, hogy a gyógyulás vagy a beteg állapotának szinten tartása mivel érhető el: sebészeti, sugárterápiás vagy kemoterápiás eljárásokkal. Sajnos nem minden esetben járnak sikerrel a gyerekek életéért küzdő orvosok. A tendencia azonban egyértelműen az, hogy egyre kevesebb daganatos gyermek hal meg.

Forrás: A *-gal jelölt táblázat pontos számadatai a daganatok.hu oldalról származnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra