Életmentő szűrések

A mellrák a nőket veszélyeztető egyik legsúlyosabb betegség - ám az egyik olyan, melyet viszonylag könnyű felismerni és gyógyítani is. A rendszeres szűrések és az önvizsgálat éppen ezért életet menthetnek!

A mellrák évente több százezer nő életét követeli világszerte, ám ez az egyik olyan betegség, melyet, ha korai stádiumában ismernek fel, könnyű gyógyítani. Az emlődaganat - bár megjelenhet fiatalabb nőkben is - leginkább a negyven év feletti korosztályt érinti, a betegségek kétharmadát náluk diagnosztizálják. Éppen ezért az idősebb nőknél kiemelkedően fontos, hogy rendszeresen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon, ezek mellett pedig az önvizsgálatról se feledkezzenek meg.

Minden információt megtalál a mellrákról kiemelt rovatunkban ! Böngésszen tovább!

Szűrések és önvizsgálat: együtt még hatékonyabb!

Az emlődaganatok szűrésénél általában három módszert alkalmaznak, a legtöbbször egymással kombinálva: az önvizsgálatot havonta ; a nőgyógyász vagy háziorvos által végzett manuális mellvizsgálatot évente érdemes elvégezni. Mammográfiai szűrésre a 45 és 65 éves korúak jelenleg kétévente kapnak felhívást, ám ha tehetik, 50 éves kor felett évente volna ajánlott részt venni.

  1. Az önvizsgálat során a hónap egy-egy meghatározott napján (a menstruáció elmaradása után ez bármelyik nap lehet, a még menstruáló nőknél érdemes a ciklus első két hetében kiválasztani egy napot) érdemes alaposan áttapogatni, átvizsgálni a melleket. Ebben nagy segítséget jelenthet a mell-lámpa (Breastlight készülék), mely segít felfedezni az esetleges elváltozásokat, árnyékokat.
  2. Az orvos által végzett manuális vizsgálat hasonló az önvizsgálathoz: a szakember áttapintja a melleket, megvizsgálja azok formáját, a bőr színét, a mellbimbót és környékét.
  3. A mammográfiás vizsgálat során két speciális lemez között óvatosan összenyomják a mell lágy szöveteit és átvilágítják azokat. A mammográfia tulajdonképpen nagyon alacsony sugárterheléssel végzett röntgenvizsgálat. A mammográfia meglehetősen érzékeny módszer, az emlőelváltozások közel 90 százaléka jól látható a felvételen: az egészséges szövetektől jól elkülöníthetőek a sötétebb, nem áttetsző daganatok.

Ezt a három elterjedt vizsgálati módszert természetesen egyéb eljárásokkal is ki lehet egészíteni: akár MRI-készülékkel végzett átvilágítással, akár ultrahangos vizsgálattal. A módszerek együttes alkalmazása lehetővé teszi, hogy a melleket szinte teljesen átvizsgálják: ami nem tapintható, az a mammográfiás vizsgálat során láthatóvá válik; az önvizsgálat rendszerességének köszönhetően pedig a mammográfiás vizsgálatok között is észrevehetjük az esetleges elváltozásokat.

A korai felismerés jelentősége

Az emlődaganatokat a szakemberek különböző szempontok szerint osztályozzák. A daganat mérete, környezetéhez való viszonya, az erekbe való beterjedése, a nyirokcsomók, illetve a távolabbi szervek érintettsége és a szövettani típus alapján négy fő stádiumot, és közel harminc altípust különböztetnek meg. Minél előrehaladottabb a betegség - tehát minél későbbi stádiumban van -, annál nagyobb a daganat, annál több áttét jelent meg a nyirokcsomókban, illetve a szervezet távolabbi részeiben.

A stádiumok növekedésével az esetleges túlélési arány erőteljesen csökken. Míg az első stádiumban lévő daganatnál (áttétek nélkül) a betegek 98 százalékát sikerül meggyógyítani, a negyedik stádiumban lévő betegségnél ez már csak alig 16 százalék. Természetesen, minél korábban ismerik fel a betegséget, annál kíméletesebb kezelésekre van csak szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!