Csökkenti a hólyagrák kockázatát a szelén

A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention szeptemberi száma szerint ez a közönséges ásvány segíthet a hólyagrák ellen.

Dr. Núria Malats és a Spanyol Nemzeti Rákkutató Intézet munkatársai megállapították, hogy az alacsony szelénszint magas hólyagrák-kockázattal párosul.

A szelén egy nyomelem, mely számos fehérje aktivitásához szükséges (szelenoproteinek), ezek zöme az antioxidáns folyamatokban tölt be fontos szerepet, kivédve az oxigén-szabadgyökök károsító hatását. A szelén táplálékkal bevihető, egyes növények és növényi magvak tartalmazzák, valamint azok az állatok, melyek elfogyasztják ezen magvakat, illetve vannak szelénnel dúsított élelmiszerek.

Hét korábbi publikáció eredményeit felhasználva Malats és munkatársai metaanalízist végeztek, mely a szérum és a láb körmeinek szeléntartalmát, illetve a húgyhólyag kockázatát célozta. Az adatok zöme amerikai egyénektől származott, de belga, finn és holland eredményeket is felhasználtak.

A kutatók szerint a szelén védő hatású, főként hölgyek esetén. A nemi különbséget az ásványi anyagok eltérő eloszlásával és felhalmozódásával magyarázták. "Mindazonáltal a szelén a hólyagrák kockázatára gyakorolt hatását érdemes lenne további vizsgálatok segítségével ellenőrizni" - mondják a tudósok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.