Biztató kutatási eredmények a bőrrákról

A melanoma magyarországi éves előfordulása a 2011-2019 közötti időszakban hosszú ideig tartó növekedés után megállt, ezzel párhuzamosan pedig a betegségben elhunytak aránya is évről évre csökken - derült ki egy hazai kutatásból.

Hogyan alakult az elmúlt évtizedben a melanomában szenvedő betegek diagnózisa és ellátása? - erre a kérdésre keresték a választ a magyarországi MSD innovatív gyógyszergyártó vállalat által indított komplex adatkutatási programban. A program során a szakértők a teljes hazai lakosságra vonatkozó, 2011 és 2019 közötti biztosítási adatokat vizsgálták.

Tények és tévhitek a melanomáról.

A kutatók eredményeiket több részletben hozzák nyilvánosságra neves külföldi szakmai folyóiratokban. Az eddig publikált elemzések legfontosabb eredményei az alábbiak szerint foglalhatók össze:

  • A melanoma éves előfordulása (incidenciája) 2011-2019 között trendváltozást mutat - azaz a korábbi évtizedes emelkedés után az évenként diagnosztizált melanomás betegek számának növekedése megállt, sőt, már a csökkenés jelei is látszódtak. Míg 2015-ben 29 körül volt a melanomás betegek 100 ezer főre eső előfordulása, addig ez a szám 2019-ben már 24-re csökkent.
  • Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a melanoma halálozási rátája (100 ezer főre eső halálozás) ugyancsak csökkent 2011 és 2018 között: férfiaknál közel 12 százalékkal, a nőknél kb. 20 százalékkal, ami kb. 17 százalékos csökkenést jelent a teljes populációra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az újonnan felismert melanomás esetek száma indult csökkenésnek, hanem a betegségben elhunytak száma is visszaesést mutatott.

A melanoma a bőr festéktermelő sejtjeiből, a melanocitákból kiinduló rák.
A melanoma a bőr festéktermelő sejtjeiből, a melanocitákból kiinduló ráktípus. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Prof. Dr. Liszkay Gabriella, a kutatási program vezetője, az Országos Onkológiai Intézet bőronkológiai osztályának vezetője úgy látja, hogy az általuk feltárt javuló statisztikák okai többrétűek. "Az eredményekben mindenképp szerepet játszanak a rendszeres melanomaszűrési és felvilágosító kampányok (a többi között a napozási szokásokról és a szoláriumhasználatról), emellett jelentős lépés volt a rosszindulatú bőrrák ellátásának centrumokba való szervezése. Végül, de nem utolsósorban pedig az elmúlt évtizedben ugrásszerűen fejlődött a betegség kezelésének eredményessége: a modern terápiák jelentős részét Magyarország is - az engedélyezést követően - hamar elérhetővé tette a betegek számára" - magyarázta Liszkay doktornő, aki szerint mindezek együttesen a melanomaellátás jelentős minőségi javulásához vezettek, amely immár konkrét statisztikai eredményekben is megmutatkozik.

Liszkay Gabriella mindemellett felhívta a figyelmet a prevenció és a korai felismerés jelentőségére is, hiszen az időben felfedezett tumor esetében kizárólag sebészi eltávolítással a beteg meggyógyítható. Megemlítette továbbá, hogy jelentős mértékben segíti majd a korai felismerést az Országos Onkológiai Intézet világszínvonalú új diagnosztikai tömbje is, amelynek nemrég történt meg az alapkőletétele.

A Nemzeti Rákregiszter erőfeszítései mellett az elmúlt években az MSD is jelentős erőforrásokat fordított magyarországi epidemiológiai adatkutatásokra, hogy olyan további összefüggéseket tárjon fel onkológiai és egyéb betegségek terén, amelyek egyrészt támogatják a szakmai döntéshozókat az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése során, másrészt utánkövethetővé teszik az eredményeket.

A melanoma mellett a cég adatkutatásainak másik fontos fókuszterülete a tüdőrák , valamint a védőoltások - ezeken a területeken a közeljövőben további fontos eredmények publikálása várható. Ahogy Polányi Zoltán, a cég kormányzati kapcsolataiért felelős igazgatója fogalmaz, "az MSD elkötelezett a magyarországi egészségügyi ellátórendszer, a betegutak, illetve a regionális különbségek feltérképezése iránt, hogy megfelelő adatokkal, kutatási eredményekkel és stratégiai szintű adatelemzésekkel hozzájáruljon az egészségügyi döntéshozók azon törekvéseihez, hogy fenntartható és minél hatékonyabb szakpolitikai döntéseket hozhassanak."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.