Békés megyei orvos lett az év onkológusa

Idén immár 25. alkalommal szervezte meg a Magyar Rákellenes Liga a Nemzeti Rákellenes Napot. Az esemény alkalmából átadták az év onkológusa pályázat nyertesének díját is.

Magyarországon 1993 óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. Az esemény kezdeményezője és szervezője a Magyar Rákellenes Liga, az időpont kiválasztásának oka pedig, hogy ezen a napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a magyar rákkutatás úttörőjének számít. Az idei évi esemény fókuszában az Országos Onkológiai Intézet elmúlt 25 éve állt, az esemény fővédnöke prof. dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Dr. Bánhegyi Róbert kapta a 2018-as Dollinger-emlékérmet
Dr. Bánhegyi Róbert kapta a 2018-as Dollinger-emlékérmet

Az eseményen hirdették ki a "Az év onkológusa - az én orvosom" pályázat nyerteseit is. A pályázat során a betegek rövid elbeszélés formájában küldhették be betegségük történetét és orvosuk példaértékű, áldozatos munkáját. A győztesnek járó Dollinger-emlékérmet a beérkezett művek közül a legtöbb szavazatot kapott orvos kapja. Az emlékérmet először 2009-ben adta át a Magyar Rákellenes Liga, azóta 13 orvos kapta meg. A 2018-as pályázat nyertesének dr. Bánhegyi Róbertet, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Onkológiai Centrum vezető-helyettesét választották, így ő kapta meg a Szöllőssy Enikő szobrászművész készítette emlékérmet.

Milyen tünetek esetén merülhet fel a rosszindulatú elváltozások gyanúja? Részletek itt.

A díjátadót követő előadások során dr. Szőts Gábor egyetemi oktató, a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára objektív bizonyítékokat felsorakoztatva mutatta be, hogy megfelelő fizikai aktivitással, mozgással számos népbetegség megelőzhető, illetve ha már kialakult, akkor javítható a beteg állapota. Az elmúlt évtizedek vizsgálatai alapján kiderült, hogy bizonyos daganatos betegségek is megelőzhetőek vagy kezelhetőek rendszeres fizikai aktivitással.

Daganatos megbetegedések okozta halálozások Magyarországon, 2005-2016
Forrás: MTI

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a mozgás évét annak érdekében, hogy minél több embert mozgásra bírjon. Az Örökmozgók kilométergyűjtő programjuk keretében arra bátorítanak mindenkit, hogy ki-ki saját képességei és lehetőségei szerint gyalogoljon, biciklizzen vagy ússzon, akár egyénileg, akár közösségben. Ha valaki tanácstalan vagy társaságra vágyik, forduljon bátran a Magyar Rákellenes Ligához: minden alapszervezetük szervez ilyen jellegű programokat idén.

Egy amerikai felmérés szerint a rákos megbetegedések mintegy 40 százaléka kapcsolatba hozható a túlsúllyal és az elhízással. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.