Aszpirinnel túlélhető a rák?

Nagyobb a túlélési esélyük az aszpirint szedő gyomorrákos pácienseknek - állítja egy új holland kutatás, amely világelsőként elemzi együtt a tápcsatornában található különféle tumorokat. A mintegy 14 esetet összefoglaló, 13 évet átfogó tanulmány meglepő tényeket publikál az aszpirin használatával kapcsolatban.

A kiemelt esetekben vizsgált páciensek 30,5 százaléka szedett aszpirint már a diagnózis előtt, 8,3 százaléka a diagnózis után kezdte el a gyógyszer szedését, 61 százalékuk pedig egyáltalán nem szedte. A tumorok leggyakrabban a vastagbélben (42,8 százalék), a végbélben (25,4 százalék) és a nyelőcsőben (10,2 százalék) jelentkeztek, állította Martine Frouws, a kutatás koordinátora.

Felturbózhatja az immunterápia hatékonyságát a rákbetegeknél az aszpirin, amely a szervezet saját természetes védekező rendszerének serkentésével törekszik a daganatok leküzdésére . A diagnózist követő ötödik évben a betegek 28 százaléka maradt életben. Azon betegeknél, akik aszpirint szedtek , kétszer olyan nagy volt a túlélés esélye, mint a gyógyszert nem szedőknél, ezen kapcsolat pedig számos életviteli, fizikai és kezelésbeli faktor figyelembevételének esetén is megmaradt.

Dr. Frouws elmondta: jelenleg a túlélő páciensektől szeretnének tumormintát venni, hogy elkezdhessék azt megállapítani, mely tumorfajtákra miként hat az aszpirin, ezzel ugyanis meg lehetne azt is állapítani, hogy mely betegek állapota javulhatna az ilyen jellegű kezelésektől.

Az aszpirin segíthet a gyomorrák leküzdésében?

A kutatók jelenleg úgy vélik: az aszpirin jótékony hatása vérlemezkegátló hatásának köszönhető. A vérlemezkék a immunrendszer pontosan képes észlelni a vérlemezkék között lévő ráksejteket és el is tudja pusztítani ezeket.

Frouws arra is rávilágított: az orvostudomány egyre jobban fókuszál a személyre szabott gyógyszerekre, ezek azonban jelenleg még igen költségesek és csak kis populációknál alkalmazhatóak sikerrel. A fent említett kutatás ennek pont az ellenkezője: egy olcsó, jól bevált, könnyen beszerezhető gyógyszerről van szó, amely számos páciens életét javíthatja – és mindezek mellett még célozni is jobban lehet vele – ezért szükséges azt megvizsgálni, hogy a gyógyszer milyen pácienseknél milyen tumorokat pusztít jobban.

Forrás: www.sciencedaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!