Aszpirin: megvédhet a ráktól, de nem mindenkit

Aszpirin szedésével megelőzhető a bélrák? - ezt vizsgálták amerikai kutatók, és igyekeztek tisztázni, hogy milyen körülmények között érvényesül ez a pozitív hatás.

A bélrák kialakulását nagyon sok tényező befolyásolhatja: dohányzás, életmód, helytelen étkezés és egy sor más faktor. Ugyanakkor a kialakulás kockázatát csökkentheti az aszpirin (acetil-szalicilsav) szedése. Ezt azonban eleve nem szabad túlzásba vinni, mert mellékhatásokkal járhat, többek között gyomorfekélyt okozhat - írja a Spiegel Online. A német lap ezért is hangsúlyozza : a lehetséges "óvintézkedést" tehát nagyon alaposan alá kell támasztani. Ráadásul most kiderült, hogy a megelőzés csak bizonyos esetekben működik.

Egérkísérletek ugyanis azt mutatják, hogy az aszpirin védőhatásából nem mindenki profitálhat. Csak azok, akiknél egy bizonyos enzim, (15-PGDH; 15-hidroxiprosztaglandin dehidrogenáz) nagyobb mennyiségben előfordul a bélsejtekben. A 15-PGDH és az aszpirin feltételezések szerint együttesen akadályozzák meg a rák kifejlődését.

Amerikai kutatók most igyekeztek megvizsgálni, hogy mindez embereknél is így van-e. A című szaklapban közzétett tanulmányuk szerint a válasz: igen. Az aszpirin - úgy tűnik - tényleg csökkenti a bélrákdaganat kockázatát, de csak akkor, ha átlagon felüli az adott személyben a 15-PGDH előfordulása.

A kutatók két, hosszú időtávot átfogó kutatásra alapozzák megállapításaikat. Ebben több ezer nővér és olyan férfiak vettek részt, akik évtizedek óta az egészségügyben dolgoznak. Így az orvosok 128 ezer személyről gyűjtöttek információt. Életkor, testsúly, étkezési szokások és beszedett gyógyszerek - köztük aszpirin -, valamint további információk álltak rendelkezésre. Ezeket az adatokat kétévente lekérdezték ugyanis a kutatók. Az számított például rendszeres aszpirin-fogyasztónak, aki legalább kétszer hetente tablettákat szedett, 325 milligrammos hatóanyag-tartalommal.

Összesen 270 olyan betegben akik bélrákban szenvedtek, a kutatók meg tudták mérni a 15-PGDH-koncentrációt. Ezt olyan szövetekben tették, amelyek egészségesek voltak.

Azoknál, akiknek magas volt a 15-PGDH-szintjük és aszpirint szedtek, felére csökkent a rák kockázata - állapította meg Sanford Markowitz, a Case Western Reserve School of Medicine munkatársa. A Clevelandben, Ohio államban dolgozó Markowitz az egyik szerzője a most megjelent tanulmánynak.

Aszpirin: megvédhet a ráktól, de nem mindenkit (Fotó: Europress)

Az alacsony 15-PGDH-értékkel rendelkezőknek nem használt az aszpirin szedése. Az amerikai kutatócsoport ezért most egy tesztet szeretne kifejleszteni, amely a belek 15-PGDH-értékeit viszonylag egyszerűen mérhetővé tenné. Ugyancsak terveznek egy újabb kutatást, amely az eddigi eredményeket alátámaszthatná. Mindennek jelentős előnyei lennének, hiszen a magas 15-PGDH-értékkel rendelkezőknek egyszerű megelőzési módszert tudnának az aszpirin által kínálni, míg az alacsony értékkel rendelkezők lemondhatnának a számukra óvintézkedésről.

Főszerepben: a prosztaglandin

A mostani kutatás azért is érdekes, mert a HáziPatika éppen a napokban számolt be egy másik kutatásról, amely a prosztaglandin és a bélrák összefüggéseit vizsgálta. A Raymond DuBois, az ASU Biodesign Intézetének igazgatója által vezetett csoport egy veszélyes molekulát (Peroxiszóma Proliferáció Aktiválta Receptor delta, azaz PPAR delta) azonosított, amelynek "ártalmatlanításával" egérkísérletekben sikerült leállítaniuk olyan folyamatokat, amelyek vastag- és végbélrák (a kolorektális rákok) kialakulásához vezethetnek.

A kutatók abból indultak ki, hogy a nemszteroid-alapú gyulladásellenes szerek 40-50 százalékkal csökkentik a kolorektális rák kockázatát. Ezek azt a COX-2 nevű enzimet célozzák meg a szervezetben, amely a gyulladásokban szerepet játszó prosztaglandin E2 (PGE2) nevű molekula termeléséért felelős. (A prosztaglandin szerepéről a Wikipedia magyar oldalán lehet olvasni, gyorsan elbomlik a vérben, a tüdő, máj és a vese szöveteiben és más szövetekben. A lebontás első lépésében a 15-PGDH játszik szerepet, amelyről a clevelandi kutatók tettek most fontos megállapításokat.)

A PGE2 gyakori a kolorektális rákok esetében. Éppen ezért DuBois-ék a COX-2/PGE2-szabályozást kezdték el elemezni. A sejtek "szemetesvödrei", amelyekben a telített zsírsavakat tárolják, a peroxiszómák. A PPAR-ok központi szerepet játszanak a sejten belül a zsírok lebontásában és tárolásában. Közülük a PPAR delta krónikus gyulladások idején és a kolorektális rák kifejlődésekor is jelen van.

Egérkísérletben a kutatók kilökték azt a gént, amely a PPAR termeléséért felelős. Ezután azt látták, hogy az érintett egerek sejtjei nincsenek krónikus gyulladásban. Vagyis a PPAR a gyulladás és a rák kialakulásához kötődik.

Gyulladáscsökkentés

Ha a két kutatás tapasztalatait összegezzük, mindkettő arra jutott, hogy a szervezetben a gyulladáscsökkentés a rák kialakulásának kockázatát mérsékli. Az újabb vizsgálat, a clevelandi kutatók eredménye ennek egyik fontos feltételét látszik tisztázni, míg az arizonaiak a gyulladáshoz vezető folyamatot próbálták blokkolni.

Mindkét kutatásban fontos szerepe van a gyulladáskor gyakran előforduló prosztglandinnak, míg az egyikben ennek termelődését akadályozták, addig a másikban az ezt lebontó enzimnek, a 15-PGDH-nak a szerepét emelték ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.