Betiltanák ezt az édesítőszert, mert komoly károkat okozhat az emberi szervezetben

Miután „valószínűleg rákkeltőnek” minősítették az egyik nagyon gyakran használt, mesterséges édesítőszert, több szervezet is azon dolgozik, hogy betiltassák azt.

Kampányt indítottak az aszpartám teljes betiltásáért – tájékoztatta Facebook-követőit az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Mint írták, több szervezet is összefogott és petíciót indított a cél érdekében.

aszpartám
Több ezer termékben megtalálható az aszpartám, pedig rákkeltő.Fotó: Getty Images

„Valószínűleg rákkeltő”

A Francia Rákellenes Liga, a Foodwatch civil szervezet és a termékösszetételeket elemző alkalmazást fejlesztő Yuka a rákellenes világnapon valóságos hadjáratot indított az aszpartám (E951) ellen. Persze nem ok nélkül.

Még 2022-ben mutatta ki egy francia kutatás, hogy már napi fél doboz, aszpartámmal édesített üdítőital elfogyasztása is számottevően megemeli a daganatos megbetegedés kockázatát. Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége pedig 2023-ban kimondta, hogy ez a mesterséges édesítőszer „valószínűleg rákkeltő”.

Még mindig széles körben használják

A fentiek ellenére még a mai napig használják Európa-szerte az aszpartámot, és több mint 2500 termékben megtalálható – főként a diétás üdítőkben, a cukormentes rágógumikban és „light” tejtermékekben. Egy közelmúltbeli felmérés válaszadóinak pedig majdnem fele (40 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy még mindig rendszeresen fogyaszt aszpartámot tartalmazó termékeket.

A petíciót elindító szervezetek felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy tiltsák be az aszpartámot. „Ha alapos okunk van feltételezni, hogy egy anyag veszélyes az emberi egészségre, akkor azt be kell tiltani mindaddig, amíg biztonságosságát független tudományos vizsgálatok nem igazolják” – fogalmaztak.

Van egy jó hírünk az édesítőszerekről: végre van egy veszélytelen cukorhelyettesítő
Mostanában elég sok riasztó információ látott napvilágot az eritrittel, a szukralózzal és más cukorhelyettesítőkkel kapcsolatban. Ezúttal azonban jó hírünk van az édesítőszert használóknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.