Amiről a hosszútávú ráktúlélők tudni akarnak

A Yale Egyetem közegészségügyi kara és rákkutató központja nemrégiben számolt be egy tanulmányról a Journal of Cancer folyóiratban, amelyben azt tárták fel, hogy a rákot hosszan, legalább 9 évig túlélőknek milyen információkra van szükségük a gondozásuk során.

A kutatás legfontosabb eredménye, hogy kiderült, milyen információkat hiányolnak leginkább a rákot hosszútávon túlélők. E csoport tagjai különösen érdekeltek benne, hogy tájékoztatást kapjanak a rákszűrésekről , a rák és a betegség kezelése miatt megjelenő hosszútávú mellékhatásokról, és az egészséges életmódról (beleértve a megfelelő étrendet és a fizikai aktivitás).

Az információigény a beteg életkorától, etnikumától, tanultságától, a rák típusától, a saját egészségi állapot értékelésétől függően eltérő lehet – mondták el a kutatócsoport tagjai, Mary Playdon, Tara Sanft, és Brenda Cartmeli, akik azt is kifejtették, hogy a vizsgálat eredménye alapján hogyan lehet jobban információval ellátni a hosszútávú ráktúlélőket.

A rák után különösen fontosak a szűrővizsgálatok

A rákbetegség esetében nemcsak a diagnózis elfogadása és a kezelések végigcsinálása rendkívül megterhelő, de a gyógyulás után a mindennapokba való visszailleszkedés is komoly nehézségeket okoz a betegeknek. Kattintson! Az összes információigényt összegyűjtötték és rögzítették egy dokumentumban, a túlélők gondozási tervében, amelyet (a betegek körében leginkább elfogadottabb alakban, nyomtatott formában) átadtak a pácienseknek is, hogy tudják milyen utógondozás vár rájuk a rák elleni közvetlen kezelések befejezése után. Ez a terv összefoglalja a kezelést és leírja a hosszútávú mellékhatásokat, a kiújult rák vagy a másodlagos daganatok szűrését, az egészséges életmódra vonatkozó tanácsokat és közösségi támogatásokat.

Az igényelt információ jellege a betegség felismerésétől eltelt idő függvényében is változik. Röviddel a rák kezelések lezárása után a betegek tipikusan a kezelésükkel, prognózisukkal, a rehabilitációval, a hosszútávú kezelés mellékhatásainak kézbentartásával, és az egészséges szokásokkal kapcsolatos információkat akarnak. A hosszan túlélők ezeken felül tudni akarják, hogy milyen vizsgálatok és kezelések várnak rájuk, mi a helyzet a rákszűrésekkel, illetve milyen emocionális és pénzügyi támogatást kaphatnak – mondják a kutatók.

A tanulmány azt mutatja, hogy az embereket mindig érdeklik a betegségükkel kapcsolatos információk, még évekkel azután is, hogy diagnosztizálták náluk a rákot. A túlélők gondozási tervéhez hasonló áttekintő dokumentumot pedig nagyon hasznosnak vélik a hosszútávú túlélők.

Forrás: News Wise

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!