Agydaganat: kutyák hozhatnak áttörést

Úgy tűnik, nagyon is igaz, hogy az ember leghűségesebb barátja mindig segít a bajban. Egy friss kutatás eredménye szerint a kutyák vizsgálata segíthet abban, hogy az orvosok gyógymódot találjanak bizonyos súlyos agytumorokra.

Arról már több korábbi vizsgálat is beszámolt, hogy a kutyák és emberek agya sok tekintetben hasonlít egymásra. A Cancer Cell tudományos folyóiratban megjelent friss kutatás pedig arra a következtetésre jutott, hogy ez nemcsak egészséges állapotban igaz, hanem akkor is, ha rosszindulatú daganat támadja meg a szervet. Egész pontosan a diffúz gliomákat vizsgálták, amely az agydaganatok egyik gyakori típusa. Ilyenkor a daganat a központi idegrendszer gliális sejtjeiből indul ki, kezelése pedig nehéz, a betegeknek mindössze 5 százaléka marad életben 5 évvel a diagnózis után is.

Jelek, amelyek agytumorra utalnak Az agyban található daganatok nagyon sokfélék lehetnek, ahogy tüneteik is. A lehetséges szimptómák nagyban függnek attól, hogy a tumor hol helyezkedik el. Ezzel együtt léteznek tünetek, amelyek szinte minden típus esetében észlelhetőek. Korábbi cikkünkben mindet összeszedtük.

Az orvostudománynak eddig kevés konkrét információt sikerült összegyűjtenie az agytumorok e fajtájáról, folyamatosan folynak a molekuláris patológiai vizsgálatok, és arra is keresik még a választ, hogyan alakul át egy gliális sejt rosszindulatú rákos sejtté. Korábban az állatok közül egyedül az egerek agyát tanulmányozták ebből a célból, de arra jutottak, hogy ez nem ad megfelelő eredményeket, mivel a rágcsálók agya sokban eltér az emberekétől. Ezért jelenthet áttörést a Roel Verhaak professzor által vezetett kutatás, amelyben agydaganatos kutyákat vizsgáltak.

Több egyezést is találtak az emberek és kutyák agydaganata között. Fotó: Getty Images
Több egyezést is találtak az emberek és kutyák agydaganata között. Fotó: Getty Images

Összesen 83, diffúz glioma miatt elhunyt négylábú agyi szövetét és génállományát vetették össze felnőttek és gyerekek agyából biopszia során kinyert mintákkal. Arra jutottak, hogy a rákos daganat hasonlóképpen fejlődik a kutyák és emberek agyában. Különösen a gyerekeknél előforduló glioma mutatott egyezést a házi kedvencek tumorával, náluk ráadásul hasonló kromoszómaváltozásokat is megfigyeltek. A felnőtteknél az IDH1 gén mutációját regisztrálták a legtöbb esetben, de ez a gyermekeknél és kutyáknál kisebb arányban fordult elő.

A kutatócsapat abban bízik, hogy a felfedezés hozzájárulhat ahhoz, hogy hatékonyabb kezelést találjanak az agytumorokra. Következő lépésként a kutyáknál immunterápiával fognak kísérletezni, és ha az beválik, tovább vihetik a módszert a daganatos emberek gyógyításába.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.