Agresszív emlőrák: ez az új gyógyszer adhat reményt a betegeknek

Jelentősen javíthatja az emlőrákra genetikailag fogékonyabb betegek esélyeit egy új gyógyszeres kezelés.

A cambridge-i Addenbrooke kórház szakemberei egy szájon át szedhető, olaparib hatóanyagú gyógyszerrel folytattak kísérletet olyan korai stádiumú emlőrákkal küzdő nők körében, akik hordozzák az úgynevezett BRCA gének rákkockázatot növelő mutációit. Mint azt korábban megírtuk, a BRCA1 és a BRCA2 gén fontos funkciót tölt be a mellrák megelőzésében. Becslések szerint négyszázból egy embernél azonban olyan génmutációk alakulnak ki, amelyek meggátolják e gének normál működését. Mindez pedig jelentősen fokozza a daganatos megbetegedés veszélyét. Míg átlagosan a nők 12 százalékánál jelentkezik életük során emlőrák, addig a BRCA1 gén mutációja esetén ez az arány 65, a BRCA2 mutációja esetén 45 százalékra emelkedik.

A gyógyszer megmentheti az emlőrákbetegek életét

Az említett brit kísérlet vezetői arra keresték a választ, hogy vajon az olaparib terápiás alkalmazása segíthet-e csökkenteni annak rizikóját, hogy műtéti beavatkozást követően kiújuljon az emlőrák a genetikai mutációkat hordozó betegeknél – olvasható a BBC beszámolójában. Anglia, Skócia és Wales 23 egészségügyi intézményében összesen 39 nőt kezeltek a gyógyszerrel a sebészeti beavatkozást megelőző kemoterápia kiegészítéseként. Minden alkalommal 48 órával a kemoterápiás kezelések után 48 órával kellett elkezdeniük szedni a tablettákat. A hároméves vizsgálati időszak alatt egyikük sem vesztette életét. Ezzel szemben a 45 fős kontrollcsoportban, ahol a betegek csak kemoterápiát kaptak, olaparibot nem, hat haláleset is történt.

„Ritka, hogy 36 hónap elteltével 100 százalékos túlélési arányt lehet feljegyezni az emlőrák ezen altípusa esetén. Rendkívül izgatottak vagyunk az új kezelési megközelítésben rejlő potenciál kapcsán” – árulta el Jean Abraham, az Addenbrooke kórház és a Cambridge-i Egyetem szakembere. Az olaparib az első célzott gyógyszeres kezelés a BRCA gének mutációihoz kapcsolódóan kialakuló emlőrákkal szemben. A szer működési elve, hogy egy fehérje gátlásával ellehetetleníti, hogy a ráksejtek képesek legyenek kijavítani DNS-hibáikat. Ezáltal fokozatosan elpusztulnak. A kutatók reményei szerint az új eljárás az emlőrák mellett más, szintén BRCA génekhez köthető daganatok esetén is előrelépést hozhat, beleértve például a petefészek-, prosztata- és hasnyálmirigyrákot.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!