Megkezdődhet a ritka leukémiával küzdő kisfiú külföldi gyógykezelése

Megvan a szükséges összeg Ágoston külföldi gyógykezelésére, a család hamarosan kiutazik az Egyesült Államokba.

Mi is beszámoltunk a 11 hónapos Ágoston történetéről, akit három és fél hónapos korában diagnosztizálták akut myeloid leukémiával, annak is az egyik legritkább fajtájával. Oka egy ritka génmutáció, évente körülbelül 30 gyermeket diagnosztizálnak vele, és a túlélési esélye immunterápia nélkül csupán 15-20% körüli.

Mivel a magyarországi kezelések nem érték el a kívánt eredményt, így csak egy amerikai, rendkívül költséges gyógykezelésben bízhatnak. Magát a gyógykezelést egy alapítvány finanszírozza, viszont a család gyűjtést indított, hogy az Egyesült Államokba kijussanak és ott élhessenek, legalább 60 napig, amíg a kezelés tart.

A család április 20-án közölte a jó hírt, hogy összegyűlt a szükséges összeg, 1,21 millió dollár, vagyis 460 millió forint. Most már azt is tudni, hogy május 15-én utaznak ki az Egyesült Államokba, mivel az első kinti kórházi vizsgálat 19-én lesz.

"Kaptunk végre infót az amerikai kórházból, véglegesítették a T-sejt levétel időpontját. A születésnapján fog megtörténni, május 27-én. Reméljük, van valami spirituális vonzata ennek, születés - újjászületés, mindenesetre minket ez jó érzéssel tölt el" - írták a jó hírről a Facebookon.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!