A rák elleni küzdelmet támogatta a Béres

A Rákellenes Küzdelem Világnapjához kötődően a Béres Alapítvány 30 millió forintot meghaladó értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására.

A Rákellenes Küzdelem Világnapja alkalmából a Béres Alapítvány is segítséget nyújtott a daganatos betegeknek. Mint írták, a súlyos betegségben szenvedő emberek számára az odafigyelés és a kezelést kiegészítő, gyógyszeres immunerősítés is kulcsfontosságú. E meggyőződésből juttatja el évről évre Béres Csepp adományát a rászorulóknak orvosok és a betegeket tömörítő országos szervezetek segítségével. Idén 30 millió forintot is meghaladó összegű támogatással járultak hozzá a betegség elleni küzdelemhez.

Egyre többen élik túl a rákot Globálisan javultak a rák túlélési arányai, bár nagy különbségek maradtak az egyes országok között. Kattintson a részletekért!

A rák még mindig vezető halálok

Id. dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotójának munkássága szorosan kötődött a daganatos betegség elleni küzdelemhez. A legendás feltaláló felismerte bizonyos nyomelemek szerepét a szervezet anyagcsere-folyamataiban, nélkülözhetetlenségüket az immunrendszer megfelelő működésében. Ma már általánosan elfogadott, hogy ezeknek a létfontosságú anyagoknak jelentős szerepük van a rák kialakulásának megelőzésében és legyőzésében. Ezt az összefüggést id. dr. Béres József az emberi élet külső és belső feltételrendszerének következetes tanulmányozásával ismerte fel majdnem fél évszázaddal ezelőtt, ám eredményei ma, amikor az élő szervezetnek egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, aktuálisabbak, mint valaha - írta közleményében az alapítvány.

A Béres Alapítvány adományának átadása
A Béres Alapítvány adományának átadása

"Mindannyian tudjuk, hogy az ember mint élőlény eredendően része a természetnek. Életképessége, fennmaradása, egészségi állapota mindig is a környezethez való alkalmazkodásának függvénye volt. A civilizáció térhódításával ez a roppant érzékeny és sérülékeny egyensúly egyre nagyobb veszélybe kerül. Szervezetünk sok esetben nem képes lépést tartani a külső tényezők felgyorsult változásaival, megbetegszik. Fontos, hogy minden eszközt, minden lehetőséget megragadva, tudatosan és együtt vegyük fel a harcot a betegségekkel szemben. A daganatos megbetegedések sajnos még ma is a vezető halálokok közé tartoznak. Béres József kutatásait és eredményeit szem előtt tartva, mi biztosak vagyunk abban, hogy gyógyszeradományunkkal hatékony segítséget nyújtunk e súlyos betegség elleni küzdelemhez" - hangsúlyozta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke az Onkológiai Intézetben tartott sajtótájékoztatón. Az Országos Onkológiai Intézet részéről Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos köszönetet mondott a Béres Alapítványnak a támogatásért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!