A májrák kávéval is megelőzhető?

Jó hír a kávésoknak: a Milánói Farmakológiai Kutatóintézet munkatársainak vizsgálata szerint a rendszeres kávéfogyasztás mintegy 40 százalékkal csökkenti a májrák kialakulásának kockázatát.

Az amerikai Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) statisztikai adatainak alapján a májrák a kilencedik daganatos halálok az Egyesült Államokban, és a harmadik a világon.

A leggyakoribb szövettani típus a májsejtes rák (HCC), melynek kockázata férfiakban a nők háromszorosa. A Clinical Gastronenterology a­nd Hepatology című szaklap oldalain nemrégiben megjelent tanulmány szerint a kávéfogyasztás mérsékli a kockázatot. Korábban már bizonyították a kávé jótékony hatását a méhrák és a prosztatarák esetén, de felmerült az is, hogy az élettartamot növeli.

Dr. Carlo La Vecchia és munkatársai 1996 és 2012 között megjelent cikkek adatait elemezték ki, így a fókuszban 16, igen magasan jegyzett tanulmány állt, mintegy 3153 eset bevonásával. Ugyan az egyes vizsgálatok ideje és a vizsgált minta nagysága eltért, azonban abban mind megegyeztek, hogy ok-okozati kapcsolatot egyik sem talált a májrák és a HCC között. A szóban forgó metaanalízis nem tudta megerősíteni, hogy a kávé megfelelő megelőző eszköz lehet, de a kockázatelemzés egyértelműen bizonyította a jótékony hatást.

kávé
A kávéfogyasztásról egyre inkább az derül ki, hogy igen pozitív szokás

Kissé torzítja az eredményeket, hogy a vizsgált betegek nagy része emésztőszervi rendellenességben szenvedett, melynek következtében általában felfüggesztették a kávéivást.

Korábban bizonyították, hogy a kávé csökkenti a cukorbetegség kockázatát, és mivel a cukorbetegség a májrák kiemelt kockázati tényezője, lehet, hogy a hatás ebből az irányból jön létre. Mindazonáltal a májrákok 90 százaléka elkerülhető lenne a hepatitisz B elleni védőoltás alkalmazásával, az alkoholbevitel megszorításával és a hepatitisz C-átvitel megelőzésével.

A májrák egy rosszindulatú daganatféleség, amely a májszövetből kiindulva kontrollálatlan növekedést és terjedést mutathat. Az elsődleges májrák magukból a daganatosan átalakult májsejtekből indul ki. A máj állományában ritkán előfordulhat az epeutak rákja vagy a vérerekből kiinduló daganat is. Az elsődleges májráknál harmincszor gyakoribbak a máj áttétes daganatai, amikor valamilyen más szerv daganatos betegsége terjed rá a májra, és annak állományában gócokat képez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.