A lombikprogram kevésbé ismert veszélye

Magasabb lehet egyes rákbetegségek kialakulásának kockázata, ha egy gyermek az után jön világra, hogy előzetesen lefagyasztották az embrióját – állítja egy friss skandináv tanulmány. A kutatáshoz közel nyolcmillió gyermek egészségügyi adatait használták fel.

A meddőségkezelésben alkalmazott mesterséges megtermékenyítés, avagy az asszisztált reprodukciós eljárások a többi között lehetővé teszik, hogy a női petéket laboratóriumi körülmények között megtermékenyítsék férfi hímivarsejttel, majd az embriót beültessék az anyaméhbe. Ezt nevezzük in vitro fertilizációnak (IVF) és embriótranszfernek. A beültetés megtörténhet azonnal, de világszerte egyre gyakrabban alkalmazott módszer, hogy az embriókat először lefagyasztják, majd egy későbbi beültetés előtt olvasztják fel csupán. Eddig is születtek olyan kutatási eredmények, amelyek ez utóbbi eljárás rövid távú kockázatait vetették fel, a hosszú távú veszélyeket azonban mindeddig kevéssé vizsgálták.

ivf, in vitro fertilizáció, embriótranszfer, fagyasztás
Az embriók lefagyasztása kockázatossá teheti a mesterséges megtermékenyítést. Fotó: Getty Images

Mint azt a ScienceDaily írja, a svédországi Göteborgi Egyetem kutatói Nona Sargisian vezetésével éppen arra keresték a választ friss tanulmányukban, hogy vajon az embriók fagyasztva tárolása kihatással lehet-e a születendő gyermekek egészségének későbbi alakulására. Dániából, Finnországból, Norvégiából és Svédországból összesen mintegy 7,94 millió gyermek egészségügyi adatait elemezték ki. Közülük 171,7 ezren fogantak mesterséges megtermékenyítés útján, illetve 22,6 ezren fagyasztást követő embriótranszferrel. Mint kiderült, ez utóbbi csoport tagjai körében statisztikailag magasabbnak bizonyult a rákbetegségek előfordulási aránya, mint a többi alany esetében. A legtöbb esetben ez leukémiát vagy központi idegrendszeri daganatokat jelentett.

Ezzel együtt a kutatók óva intenek a következtetések elhamarkodott levonásából. Bár a vizsgálatba viszonylag nagy létszámú mintát vontak be, ugyanakkor azok száma, akik fagyasztott embriók beültetéséből születtek, majd később rákos megbetegedést mutattak ki náluk, viszonylag alacsony volt. Egészen pontosan 48 főről van szó a közel 8 milliós populációból. Ez a körülmény pedig mindenképpen csökkenti az elemzés megbízhatóságát statisztikai szempontból. Mindazonáltal az eredmények így is arra utalnak, hogy fontos lenne további kutatásokat végezni a témában a megtermékenyítési eljárás és a rákkockázat lehetséges kapcsolatát keresve. A tanulmány a PLOS Medicine című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!