Segítséget kapnak a cukorbetegek

Az év elején életbe lépett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek nyújtott támogatás - közölte Horváth Ildikó , az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Ahogy már korábban is megírtuk , Magyarországon mintegy 4 ezer család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, felnőttként pedig ennél is többen élnek ezzel a betegséggel. Az 1-es típusú diabétesz abban különbözik a 2-es típustól, hogy az előbbi nem megelőzhető. Bármelyik családban előfordulhat, ráadásul folyamatos készenlétet és komoly anyagi kiadást jelent az érintetteknek. Ezért 2020 januárjától jelentős támogatást nyújtanak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a cukorbeteg felnőtteknek egyaránt.

cukorbetegség, gyermekkori cukorbetegség, 1-es típusú diabétesz, támogatás, inzulinpumpa
A cél, hogy a cukorbetegek minél kevesebb megkötéssel élhessék az életüket. Fotó: iStock

Így segítik a cukorbetegeket

A támogatási csomag egyik legjelentősebb eleme, hogy a gyermekeknek 98, a felnőtteknek pedig 80 százalékos normatív támogatás jár a legkorszerűbb technológiákra, például a szöveti szenzorokra, az ehhez tartozó távadókra és az inzulinpumpára. Ezek az eszközök az elmúlt évtized innovációi: az inzulinpumpa folyamatosan adagolja az inzulint, így segít megtartani a vércukorszint egyensúlyát, a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor pedig az eddigi pontszerű mérések helyett folyamatos görbét ad, így pontosabban beállítható a diéta - a szülő ráadásul értesítést is kap a vércukorszint változásáról.

A hosszú távú cél, hogy a diabéteszes gyerekek az egészséges társaikhoz hasonlóan minél kevesebb megkötéssel, szabadon élhessék az életüket - emelte ki Tóth-Heyn Péter diabetológus. Ha megelőzzük, hogy ezeknek a gyerekeknek felnőtt korukban diabéteszes szövődményeik alakuljanak ki, akkor azzal jelentős megtakarítást tud elérni az egészségügy, tehát megtérülő beruházásról van szó - hangsúlyozta a szakember.

A program ezek mellett 100 millió forintos pályázati forrással támogatja az 1-es típusú cukorbetegséggel élők érdekében munkát végző civil szervezeteket, a diabetológiai centrumok fejlesztésére pedig 500 millió forintot különítettek el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!