Minden ötödik magyar cukorbeteg lesz

Az elmúlt tíz évben megduplázódott a cukorbetegséggel orvoshoz fordulók aránya, szakemberek szerint ráadásul a tendencia a következő években sem változik jelentősen.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2003 és 2015 között duplázódott a cukorbetegséggel orvoshoz fordulók aránya. Míg a vizsgált időszak kezdőévében a 19 évnél idősebbek 6,27 százaléka, 2015-ben már a korcsoport 12,43 százaléka volt diabéteszes. Az érintettek rendkívül magas száma ellenére még előttünk a csúcs. A következő években minden bizonnyal továbbra is nagy ütemben terjed majd a diabétesz a magyar társadalomban - idézi a Hirado.hu Kempler Pétert, a Magyar Diabetes Társaság elnökét.

A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, amely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. Mindent megtudhat a betegségről az alábbi cikkünkben !

Kempler Péter szerint ezek az adatok némileg eltérnek az országos egészségbiztosítási számoktól, de utóbbiak sem adnak okot a bizakodásra. Eszerint is körülbelül 70 százalékos volt az emelkedés a 2000-es évek elejétől a mostani évtized közepéig. A 2001-2014-es periódusban mért nagy növekedés eredményeként ma több mint 770 ezer ember szed gyógyszert, illetve inzulint cukorbetegség miatt.

Az elmúlt évtizedben megduplázódott a cukorbetegséggel orvoshoz fordulók száma
Az elmúlt évtizedben megduplázódott a cukorbetegséggel orvoshoz fordulók száma

Hamarosan minden ötödik magyart érintheti

Ennél magasabb azonban a diabéteszesek tényleges száma, sokaknál ugyanis megjelent már a betegség, de egyelőre elég, ha diétáznak, gyógyszert nem kell szedniük. Sokan ráadásul nem is tudnak a betegségükről - hangsúlyozta a társaság elnöke. Hozzátette: minden bizonnyal nem áll meg a folyamat, sőt félő, hogy a cukorbetegek száma újra duplázódhat, így a következő évtized során újabb egymillió magyar beteg lenne. Ez azt jelentené, hogy Magyarországon minden ötödik embert érint a cukorbetegség.

A betegszám növekedésének magyarázataként a Diabetes Társaság elnöke azt mondta, fontos tényező, hogy egyre jobb a diagnosztika, vagyis könnyebb észrevenni, ha valaki érintett. Az is a kiemelt és egyben örvendetes okok közé tartozik, hogy a cukorbetegek egyre tovább élnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!