Megszólalt a halált okozó rezidens

Nem ismerte a vércukorszintmérő jelzéseit, ezért cukros vizet itatott a magas vércukrú beteggel dr. P. Nóra. A páciens röviddel később meghalt. Eddig nem akart beszélni, most a Hír24-nek nyilatkozott.

A tragédia 2011 februárjában történt. U. Bálint rosszul lett XIX. kerületi otthonában, ezért kihívták hozzá az ügyeletet. Itt kiderült, hogy a beteg egy napja nem adta be magának az inzulinját. Korábban alkoholt fogyasztott, rosszul lett. A kiérkező rezidens, vagyis még tanuló, orvos Nóra sok minden mellett, vércukormérővel is próbált diagnózist felállítani.

A műszer "HI" jelzését azonban hibának fordította. Úgy járt el, ahogyan tanították. "Ha nem tudod megállapítani magas, vagy alacsony a vércukor szintje a betegnek, minden esetben alacsony cukrot kell feltételezni." Cukros vizet itatott a beteggel. Amikor másodszorra is kihívták, kiderült a hiba, de már későn. A férfi meghalt.

Nóra a Hír 24-nek elmondta, 13-14 éve készült orvosnak, az egyetemet és a rezidensi időszakot összeadva 9 éve tanulta a szakmát, az átlagosnál jobb eredményekkel. Mint az interjúban hangsúlyozta, használt már vércukormérőt, ám ennek a szerkezetnek nem voltak számára egyértelműek a jelzései. Hozzátette: amikor másodszor is kihívták őket, egyértelmű volt, hogy mással állnak szemben.

A diabétesszel kapcsolatban vannak még kérdései? Ajánljuk figyelmébe cukorbetegség , milyen szövődményei lehetnek, akkor tudja, hogy ebben a helyzetben még nem kell megijedni" - fogalmazott a rezidens. Ezután kórházba vitték a beteget. Állítása szerint meglepte, amikor később értesült róla, hogy a páciens elhunyt. "Azok alapján, amit én tanultam - még nem láttam előtte ilyen beteget - szinte lehetetlen, hogy a beteg ennyi idő alatt meghaljon abban, amit később a halál okaként megállapítottak" - mondta, hozzátéve: ez volt életében az első ilyen beteg, akit látott. Arra a kérdésre, hogy volt-e mellette bárki, aki felügyelje a munkáját, azt válaszolta: "Nem, nem volt senki."

Az interjút teljes egészében itt olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.