Magas vércukorszintre utalnak ezek a tünetek

Több felmérésből is kiderült világszerte, hogy sokkal többen cukorbetegek, illetve élnek kórosan magas vércukorszinttel, mint ahányan tudnak róla. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy melyek a figyelmeztető tünetek.

Gyakori vizelési inger, illetve vizelés

Ha a szokásosnál sokkal gyakrabban kell pisilnünk, akkor ez vércukorproblémákra utalhat. Amikor túl sok glükóz van a vérünkben, a vesék erőteljesen dolgoznak, hogy megpróbálják kimosni a vizelettel. Emiatt aztán szinte állandóan a mosdóba rohangálunk, ráadásul a folyadékvesztés miatt egyfolytában szomjasak lehetünk, és száraznak érezhetjük a szánkat. Éppen ezért az állandó szomjúság is tünet lehet, ha közben semmit sem változtattunk folyadékbeviteli szokásainkon.

Hogyan mérjünk vércukorszintet? A vércukorszint mérése az inzulinnal kezelt betegek számára kötelező, a tablettás kezelésben részesülők részére pedig javasolt, hiszen hirtelen fellépő hipoglikémia esetén életmentő lehet. A vércukorszint-mérés szerepéről és helyes módszereiről az alábbi cikkünkben olvashat!

Extrém kimerültség

Az erős fáradtságérzetet a dehidratáltság is kiválthatja, illetve az is, ha a gyakori vizelési inger miatt éjszaka többször is fel kell kelnünk. Ha ugyanakkor kelünk és fekszünk, mint mindig, és a napjaink sem megerőltetőbbek, mégis alig vánszorgunk, akkor érdemes lehet orvoshoz fordulni.

Homályos látás

Ha szervezetünkben túl magas a glükóz szintje, akkor az emiatt felgyülemlett folyadék miatt a szemünk sem fog úgy működni, ahogyan szokott. Akkor is homályos látást tapasztalhatunk, ha szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk.

Ha a szervezetünkben túl magas a glükóz szintje, homályos látás jelentkezhet
Ha a szervezetünkben túl magas a glükóz szintje, homályos látás jelentkezhet

Vérző íny

A baktériumok, amelyek miatt az ínyünk begyulladhat , érzékeny lehet és vérezhet, imádják a cukrot, így a magas vércukorszint hatására könnyen elszaporodhatnak. Normál esetben testünk megbirkózik velük, de ha túl sok szervezetünkben a cukor, akkor bőven találnak maguknak "táptalajt".

Furcsa foltok a bőrön

A túl magas vércukorszint hatására megsérülhetnek a vérerek - azok is, amelyek közvetlenül a bőr alatt futnak. Emiatt vörösesbarna foltok alakulhatnak ki a bőrünkön, különösen a lábszár területén. A foltok általában viszketnek, és egyes esetekben fájdalmat is okozhatnak. Az is megeshet, hogy sötét, bársonyos tapintású foltok alakulnak ki a testhajlatainkban. Ennek oka, hogy az extra cukor hatására a sejtek gyorsabban szaporodnak a szokásosnál - a több sejttel több pigment is jár, ez eredményezi a sötét foltokat.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.