Külső jelei is vannak a cukorbetegségnek

A 2-es típusú diabétesz gyakran lappangva alakul ki, és csak akkor derül rá fény, amikor már súlyos szövődményeket okozott. Vannak azonban bőrtünetek, amelyek időben figyelmeztethetnek a betegségre.

Viszketés

Melyek a cukorbetegség legelső jelei? Részletek itt.

"A bőrviszketés mögött számtalan probléma húzódhat, kezdve az egyszerű bőrszárazságtól az allergiás reakción át egészen a súlyos májproblémákig. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a feltűnően gyakran fellépő viszketés akár kezeletlen cukorbetegségre is utalhat" - mutatott rá dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa. A tartósan magas vércukorszint mellett fokozódik a vizeletürítés, ami dehidratációhoz, azon keresztül pedig feszülő, hámló, viszkető bőrhöz vezet. Emellett cukorbetegség esetén hajlamosabbá válik a páciens különböző fertőzésekre, márpedig ezek gyakori tünete a viszketés. Inzulinallergia szintén állhat a panasz mögött, így az eredményesen kezelt cukorbetegeknél is jelentkezhet a kellemetlen probléma.

Gombák okozta bőrelváltozások

A cukorbetegség tehát fokozza a fertőződések kockázatát. Ez a gombákra is érvényes, amelyek miatt főként a hajlatokban, az ujjak között és az emlők alatt jönnek létre elváltozások, így például sárgás vagy vörös viszkető foltok. Amennyiben már diagnosztizált betegről van szó, akinél mégis gyakran előfordul a panasz, úgy a terápia módosítására lehet szükség.

A cukorbetegség akár gombás fertőzések kialakulását is elősegítheti
A cukorbetegség akár gombás fertőzések kialakulását is elősegítheti

Fénylő, vörös göbök

A cukorbetegség vérellátási zavarokat is okozhat, emiatt nem ritka, hogy fénylő, vöröses színű göbök, ovális foltok jelennek meg a bőrön. Ez az úgynevezett diabéteszes dermopátia, amely jellemzően az alsó lábszáron fordul elő.

Sötét foltok

Inzulinrezisztencia és cukorbetegség esetén is megjelenhetnek sötét színű foltok a bőrön, elsősorban a nyakon, a tarkón és a hajlatokban. Ezek az elváltozások olykor viszketnek, a területükön pedig megvastagszik a bőr. Megfigyelések szerint az esetleges túlsúly leadásával általában enyhül a panasz.

Vörös orcák

A rubeosis diabeticának keresztelt jelenség főleg a fiatalabb cukorbetegekre jellemző. A jelenség okát a hajszálerek zavarában kell keresni. Ritkább esetben a vörös foltok megjelenthetnek a tenyereken, talpakon is.

Ezért fontos a korai diagnózis

Hogy kiderüljön, nem cukorbetegség okozza-e a kellemetlen bőrpanaszokat, fontos, hogy ellenőriztessük a vércukorszintünket. A prediabétesz lehetőségének kizárásához nem elegendő az éhomi értékeket megvizsgálni, szükség van terheléses glükózvizsgálatra (OGTT) is. Természetesen ez az állapot is kezelést igényel, ami többnyire életmódváltást és gyógyszeres terápiát jelent. Amennyiben pedig 2-es típusú cukorbetegség a diagnózis, úgy mielőbb szükséges a rendszeres testmozgás bevezetése, a személyre szabott diéta kialakítása, és az inzulinos vagy gyógyszeres terápia megkezdése, a betegség ugyanis súlyos szövődményeket okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.