Kövérek és cukorbetegek a magyar gyerekek

Néhány évtizede kizárólag felnőtteknél diagnosztizálták, mára azonban egyre több fiatalt érint a 2-es típusú diabétesz. Már két éves gyermeknél is kimutatták, bár ez nem számít tipikusnak, hiszen jellemzően kiskamaszkorban alakul ki.

A 2-es típusú cukorbetegség esetén a tünetek viszonylag későn jelentkeznek, a vércukorszint is sokáig normál szinten marad. Elhízás nélkül ritkán fordul elő, szemben az 1-es típusú cukorbetegséggel, amelynek hátterében inzulinhiány áll, és inkább fogyással jár. Pontos adatok nem ismertek, de a kövér gyermekek körülbelül 0,5-2 százaléka lehet érintett. Inzulint nem kapnak, életmódváltással, és ha szükséges, gyógyszerekkel kezelik őket - mondta el Dr. Körner Anna, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense.

Gyermekeknél néhány évtizede még kizárólag a diabétesz 1-es típusát mutatták ki, ilyenkor a szervezet nem termel elegendő inzulint , így azt pótolni kell – mondja Dr. Körner Anna hangsúlyozva, hogy a cukorbeteg gyerekek túlnyomó többsége ma is az 1-es típusban szenved. Az utóbbi években azonban egyre több fiatalnál diagnosztizálják a 2-es típusú diabéteszt is, pedig korábban ez tipikusan a felnőttek betegsége volt. Esetükben, szemben az 1-es típussal, nem inzulinhiányról van szó, sőt, kezdetben akár még több is termelődik belőle a normál szintnél, ám a szervezet érzéketlen marad a cukor sejtekbe való bejutását szabályozó hormonnal szemben, ezt nevezik inzulinrezisztenciának.

Egy ausztráliai kutatás szerint nagyobb arányban válnak kövérré azok a gyermekek, akiknek az életében nem játszik túl nagy szerepet az apjuk. Hogy miért az apák a "bűnösek" ebben az ügyben, az az alábbi cikkünkből kiderül!

Többnyire az elhízás, a mozgásszegény életmód és a tinédzserkorra jellemző hormonális átalakulás áll a 2-es típusú cukorbetegség hátterében, éppen ezért a megelőzés és a kezelés szempontjából is alapvető fontosságú a mozgás beiktatása, az egészséges táplálkozás előnyben részesítése és az ideális testsúly elérése – mondja Dr. Körner Anna. Az egyetemi docens hozzátette: a 2-es típusú cukorbetegség felismerése gyakran hosszadalmas folyamat a gyermekeknél, sok esetben ugyanis tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel jár. Romolhat a látás, bár ez tipikusabb az 1-es típusú cukorbetegségnél, emellett sötét bőrelváltozások jelenhetnek meg, illetve az immunrendszer gyengülése is jelezheti a kórt. Míg az 1-es típusú diabétesz szövődményei elsősorban a kis ereket, addig a 2-es típusé a nagy ereket érintik. Társbetegségként magas vérnyomás is kialakulhat, és megnő a vérzsír- szint, de akár pszichiátriai betegségek is megjelenhetnek, igen gyakori például a depresszió.

Az egészségtelen életmód miatt egyre több az elhízott és cukorbeteg gyermek

Pontos adatok nincsenek arról, hogy körülbelül hány gyermeket érint Magyarországon a 2-es típusú diabétesz, de a kövér gyerekek körében körülbelül 0,5-2 százalék lehet a gyakorisága – mondja Dr. Körner Anna. Az egyetemi docens szerint ez nem tűnik magas számnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy néhány évtizede teljesen ismeretlen volt ez a jelenség, illetve, hogy egyre több a kövér gyerek, mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy a túlsúlyos gyerekeket mielőbb lássa szakorvos, hogy szükség esetén idejében el tudják kezdeni a kezelést. Terheléses vizsgálat alapján adnak diagnózist. Elsősorban életmódváltásra van szükség, 10 éves kor felett pedig gyógyszer is adható.

Forrás: Semmelweis.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.